Sopron és környéke

2018.11.21. 08:19

Temetés bankkártyás fizetéssel Sopronban? Egyelőre nem megoldott

Hamarosan megvizsgálják, hogy milyen anyagi vonzata van a technikai háttér biztosításának.

kisalfold.hu

Temetéssel kapcsolatos észrevételt osztott meg szerkesztőségünkkel olvasónk. Mint mondta,

elhunyt szerettüket nemrég kísérték utolsó útjára. Azt megelőzően a temetéssel járó költségek összességében több százezer forintba kerültek. Ez a pénzügyi nagyság indokolttá tenné a bankkártyás fizetést. A sok tennivaló mellett azonban pénzintézetbe kellett sietniük, hogy onnan visszatérve rendezzék a számlákat. Jogosnak tűnik a kérdés: miért nem lehet haladni a korral, s bankkártyával fizetni ilyen helyeken is?

A konvent képviselőjétől megtudtuk: kevesen kérték eddig a bankkártyás fizetést, ezért nem szorgalmazták annak bevezetését. Hamarosan megvizsgálják, hogy milyen anyagi vonzata van a technikai háttér biztosításának és döntenek ez ügyben.


A temetkezési vállalatoknál kérdésünkre elmondták: ha bankkártyás lehetőség egyelőre nincs is, átutalásos számlával már rendezhetők a költségek. Az egyik cégnél emellett azt közölték: az eredmények javulásától teszik függővé a pluszkiadással járó bankkártyás fizetési mód telepítését. A másik temetkezési vállalatnál elmondták, szeretnék követni a fejlődést, így fél éven belül megpróbálják megteremteni a bankkártyás opciót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!