Sopron és környéke

2018.03.20. 14:12

Fejleszt a sörgyár: 2 milliárd forintos beruházás indult Sopronban - fotók

A Heineken Hungária Zrt. legnagyobb beruházását jelentette be kedden José Matthijsse, a vállalat vezérigazgatója.

Kétmilliárd forintos fejlesztés kezdődött a Soproni Sörgyárban, ezzel harminc százalékkal nő az üzem gyártókapacitása. 

Fotók: Magasi Dávid


- A beruházással nemcsak a termelés nő, hanem a rugalmasságunk is, gyorsabban tudunk reagálni a fogyasztói igényekre - hangsúlyozta José Matthijsse. A fejlesztési érinti az irodákat is, régi épületeket bontanak el, és újakat is építenek, növelik a göngyöleg- és a hűtőkapacitást is, miközben mintegy negyven új munkahelyet is teremtenek. 


- Fejleszteni csak kiszámítható gazdasági környezetben lehet - üdvözölte a beruházás hírét Barcza Attila városi tanácsnok. Fodor Tamás polgármester pedig kiemelte: a vállalat sikere a város sikere is.


A kétszázötven főt foglalkoztató 120 éves Soproni Sörgyár közel százféle terméket gyárt, a kedden bejelentett fejlesztéssel az üzem kihasználtsága nő. A fogyasztók négyszázezer hektoliterrel több sört kapnak - Sopronból. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!