Sopron és környéke

2017.08.19. 14:11

Soproni Szent Imre-templom: húsz éve szentelték fel - fotók az ünnepségről

Jereván-lakótelepének Szent Imre-temploma jubilált: húsz éve szentelte fel dr. Pápai Lajos megyés püspök.

kisalfold.hu

Ebből a jeles alkalomból szombaton ünnepi szentmisét mutatott be a város papsága – közte a jelenlegi plébános, Kálmán Imre atya – és Turner Lajos őrkanonok, kerületi esperes, templomépítő akkori plébános. A főcelebráns Németh László pápai prelátus, általános püspöki helynök volt. A szentmise zenei kíséretet az Árendás György vezette Soproni Gaudium Kórus szolgáltatta. A szentmisét követően nyitották meg Madarassy István ötvös- és szobrászművész „Útirajzok ceruzával - Szentföld" című kiállítását. A jubileumi ünnepség agapéval zárult.

Soproni Szent Imre-templom: húsz éve szentelték fel




A szentmise előtt Kálmán Imre plébános a hívek, valamint Simon István alpolgármester jelenlétében köszönetét fejezte ki, hogy a város önkormányzata a jubileum alkalmából díszkivilágítással fogja ellátni a templomot.

A templom története


A Jereván-lakótelep templomának építése 1994-ben kezdődött el, s dr. Pápai Lajos megyés püspök 1997. augusztus 20-án szentelte fel a modern szakrális helyet. Az oltár feletti táblakép, amelyen Szent Imre herceg, Szent István és Boldog Gizella látható, Somogyi-Soma László (1927-2004) képzőművész munkája.Ugyancsak ő alkotta a szentélyt díszítő feszületet is, amelyet II. János Pál pápa áldott meg győri látogatásakor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!