Sopron és környéke

2017.06.29. 19:37

Közgyűlés Sopronban - szigorították a helyi plakátrendeletet

A lomtalanítás a tervezettnél sokkal többe kerül.

Nagy Márta

A közgyűlés támogatta Tormáné Bakody Noémi pályázatát, így továbbra is ő az igazgatója a Fenyő téri iskolának, egészen 2022-ig. Konzorcium is alakulhat a Magyar Közút és az önkormányzat között az Ágfalvi út egy részének felújítására. Közgyűlést tartott a képviselő-testület csütörtökön. Három millió forintot ad a város a Soproni Gyógyközpontnak a Semmelweis-napi elismerések finanszírozására. A kórház az élelmezési nyersanyagok beszerzéseit is az önkormányzat közbeszerzési rendszerén intézheti a jövőben. Hertay Mária festményeit és grafikáit Sopronnak ajándékozhatja - erről is szavaztak a képviselők. Az nem derült ki, hogy az adományozás feltételéül szabott állandó kiállítás hol kap majd helyet. A romániai Medgyes, az izraeli Eilat és a finnországi Seinajoki testvérvárosok meghívásának eleget téve három fős delegációk képviselik majd Sopront.


Szigorították a választási plakátok kihelyezésének szabályait. Nem lehet ragasztani, festeni, tűzni többek között a belvárosban, a játszótereken, a parkokban és azok kerítésein sem. A megszavazott rendeletmódosítás ugyanakkor nem vonatkozik a hivatalos A-alakú hirdetései táblákra és a hirdetőoszlopokra sem. A szigorításra többek között a Jobbik miatt került sor, akiknek szimpatizánsai korábbi választáskor villanyoszlopokra, szemetesekre is ragasztottak. Gőbl Gábor (Jobbik) képviselő szerint ez barokkos túlzás, mert egyrészt a matrica nem plakát, másrészt kár abból származott, hogy a holding idő előtt lefestette a ragasztott üzeneteket, így azokat lekaparni sem lehetett. Csakhogy a politikában plakát minden, ami üzenetet hordoz és népszerűsít, mérettől, anyagtól függetlenül... Biczi László (MSZP) szerint a baj az, hogy az ellenzéki pártoknak nagyon szűkösek a lehetőségei, ha a megjelenésről van szó. Ezzel aztán nem is vitatkozott senki, azon viszont még vagy egy bő fél óráig, hogy ez most mennyire demokratikus és példamutató...


A Kisvárkerület fejlesztése kapcsán a város vállalta, hogy a ivóvízvezetékeket és szennyvízcsatornákat is felújíttatja, méghozzá a vízi közművek bérleti díjából. Módosítani kellett a költségvetést is, többek között rágcsálóirtás, utak-hidak karbantartása érdekében, valamint a lomtalanítás miatt. Utóbbi ugyanis jelentősen többe kerül, mint azt előre kalkulálták. A lom sokkal, sokkal több lett: tizenkétszer harminc köbméter gyűlt össze csak a Jerevánon... Biczi László szerint ennek ellenére túlzás a hetven millió forint plusz. Legközelebb szeptemberben lesz közgyűlés, hacsak valami rendkívüli nem történik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!