Sopron és környéke

2017.03.02. 08:00

A Fagus okozta a visszaesést Sopronban

A szívükhöz kaptak a soproniak, amikor kiderült, mínusz tíz százalékot gyengült a város idegenforgalma és Győr is megelőzte a leghűségesebb magyar várost a turizmustoplistán. Pedig a magyarázat - legalábbis részben - egyszerű. Úgy hívják: Fagus.

Nagy Márta

A lokálpatrióták a fejüket ingatták, részben joggal: 2008 óta összesen tíz százalékkal csökkent a Sopronban töltött vendégéjszakák száma. 2015-höz képest pedig öt százalékkal. Ez utóbbi az, amire a szakemberek kapásból tudták a választ. A magyarázat egyszerű matematika. Sopronnak ugyanis négy, száznál több szobával rendelkező szállodája van, a Szieszta 266 szobás, a Lőver 180, a Sopron kereken száz. A Pannóniának 79 szobája van, a többi hotel ennél kisebb. A Hotel Fagusnak 146 lenne, csakhogy tavaly tavasszal bezárt. Tehát teljesen kiesett az idegenforgalmi főszezonból. A szállodai szakemberek állítják, a nyári hónapokban alsó hangon is átlag hetvenszázalékos kihasználtsággal üzemelnek a soproni hotelek, vagyis a Fagusnak is több mint hatezer vendégéjszakát kellett volna produkálnia – minimum. Ha ezt felszorozzuk a három forgalmas nyári hónappal, máris megközelítettük a tavaly elvesztett huszonegyezer vendégéjszakát.

Tavaly április végén zárt be a város legújabb négycsillagos szállodája. Fotó: Magasi

Tavaly április végén zárt be a város legújabb négycsillagos szállodája. Fotó: Magasi

A soproni idegenforgalom megítélésében nagyon hiányzik a Fagus – állítják a hozzáértők. A főként a fiatalabb korosztály és a kisgyermekes családok körében népszerű szálloda volt a város legújabb négycsillagos szállodája. Tavaly április végén zárt be.


A csökkenés másik oka – mondják a hozzáértők –, hogy októbertől májusig nincsenek turistacsalogató attrakciók. Ráadásul míg tíz éve az osztrák síparadicsomokba érkezők Sopronban szálltak meg, ma már megfizetik a kinti szálláshelyeket a fárasztó és időigényes ingázás helyett.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!