Sopron és környéke

2017.02.22. 08:00

Elfogadták Hegykőn az idei költségvetést - pályázatok sikerében bíznak a tervezett fejlesztések elvégzéséhez

Az eddigi 1,55 forint helyett csak 1 forintot ad az állam az idegenforgalmi adóbevétel minden egyes forintjához. A turizmusban számottevő Hegykőn ez a módosítás, éves szinten húszmillió forint kiesést jelent.

Gosztonyi Miklós

Elfogadta az idei költségvetést a hegykői képviselő-testület, a falu vezetése közel 540 millió forintból gazdálkodhat.


– Fő bevételi forrásainkat az iparűzési és az idegenforgalmi adóból, valamint az építmény- és gépjárműadóból befolyt összegek jelentik, a lélekszám utáni állami támogatás mellett – közölte Horváth Róbert, az önkormányzat gazdálkodási referense.


– Hangsúlyozni kívánjuk, hogy Hegykő nem tervez változtatást az adókmértékén. Új adónemet sem vezetünk be, annak ellenére, hogy a kormányzat 1,55 forintról 1 forintra csökkentette az idegenforgalmi adóbevétel forintjai után járó állami hozzájárulást – emelte ki Szigethi István polgármester. – Ez a lépés több mint húszmillió forinttal kurtítja meg a büdzsénket. Hegykőn az elmúlt évben – 2015-höz képest – 9,3 százalékkal növekedett a vendégéjszakák száma, amely így meghaladta a 123 ezret. Idegenforgalmi adóbevételünkkel az ország összes települése közül az első ötvenben vagyunk.

 

Szigethi István polgármester Horváth Róbert gazdálkodási referenssel nézi át a pályázatokat.


A mínusz húszmillió forint a pályázati önrészre fordítható hegykői keretet csapolta meg. Jelenleg három pályázat elbírálására várnak, további kettő esetében a támogató döntés már megszületett. Előbbiek közé az öregiskola teljes felújítása és hasznosítása; a Mariska néni házaként ismert ingatlan turisztikai multifunkciós átalakítása és az utak karbantartásához, felújításához használható traktor, munkagépek beszerzése tartozik. Az idén három utca burkolatfelújítását tervezték be. A júniusra – csaknem 90 millió forintból – felépülő sportöltöző önrészének biztosítása mellett a sportfejlesztés következő ütemében a helyi labdarúgó-egyesület elnyert tao-támogatását kell kiegészíteni a nagy méretű élő füves edzőpálya megépítéséhez.


A polgármester hozzátette: mivel a turizmus Hegykő éltető ereje, ilyenkörülmények között még inkább propagálni fogják országos szinten a helyi idegenforgalmat. Idén is ott lesznek a budapesti tavaszi Utazás kiállításon és vásáron, ahol bemutatják új turisztikai kiadványukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!