2016.10.07. 10:36
Újraélesztik a sakkéletet Sopronban
Szülői megkeresésre, harminc év után virágoztatná fel újra a soproni sakkéletet a Miskolcról a városba költözött Ács Gábor.
Jelentős változás előtt áll a soproni sakkélet. Jelenleg, néhányan az amatőrök között, a megyei másodosztályban járnak el versenyezni. A tervek szerint mindez a közeljövőben másként lesz.
Szülői megkeresésre, Miskolcról Sopronba költözött ugyanis, a jelentős sakkedzői-nevelői múltat magának tudó [namelink name="Ács Gábor"].
- Gyermekeim, Tamás és Roland a Hunyadi-iskola sakkszakkörébe jártak. Egy idő után azt vettük észre, hogy komolyabban is érdekli őket ez a nagy koncentrációt igénylő szellemi sport - mondja ez előzményekről [namelink name="Németh Szilvia"]. - A Sakkszövetség segítségével találtam rá Ács Gáborra, aki igent mondott a felkérésre. Fiaim most már komolyabban is foglalkoznak a sakkal. A versenyeken is egyre szebb eredményeket érnek el. Az alsós osztályba járó Roland a felsősök között is megállja a helyét.
Ács Gábor nagy lendülettel vetette bele magát a munkába, az igazi klubélet megalapozásába. Ma már hetente két alkalommal tart edzéseket az Orsolya-iskolában. A felkészítésre mind több gyerek jelentkezik.
- Sajnos, három évtizede nincs jelentős sakkélet a városban, ezt szeretnénk most feléleszteni - mondja az edző. - A kilátásaink jók, azt látom, hogy a tehetséges fiatalokra lehet építeni. A következő szezonban a megyei első osztályban indulnánk el. S nem elképzelhetetlen, hogy négy, öt év múlva már az NB/B-ben szerepeljünk. A munkához támogatást kapunk a SMAFC-tól, a NYME-től és az egyetemi kollégiumtól. A céljaink eléréséhez azonban további támogatókat kell szereznünk.
Az első felhívásra több, mint száz gyermek jelentkezett, s közülük mind többen már rendszeres résztvevői az edzéseknek. - A fizikai igénybevételt jelentő sportok mellett nagy volt az igény a szervezett sakk iránt - teszi hozzá. - Ennek a fajta sportnak további előnyei is vannak.
Mindazok, akik rendszeresen sakkoznak a látványosan javuló tanulmányi eredmények mellett jobb teljesítményt nyújtanak például a zenében, a matematikában, erősödik a problémamegoldó képességük, jobban odafigyelnek, s egyúttal türelmesebbek is.
Persze, ahhoz, hogy valakiből eredményes versenyző válhasson, a fizikai erőnlétre is szüksége lesz. Nem ritka, hogy a rapid, azaz a tizenöt perces partikból összeálló tornák reggel elkezdődnek, s délután érnek véget. Az idő és energia helyes beosztását is meg kell tehát tanulni.
Mindazok, akik késztetést éreznek ahhoz, hogy szervezett formában sakkoznak a [email protected] email címen jelentkezhetnek.