Sopron és környéke

2016.08.16. 07:32

Kitelepítés: a németek nélkül kihalt lett Sopron - fotók

A Magyarországról az 1946-48 között kitelepített németek menekültek voltak az új hazájukban. Nehezen ment a beilleszkedésük, ám mára már biztos egzisztenciát alakítottak ki maguknak.

P. Horváth László

Magyarországon 1946. januárjában kezdődött el a német nemzetiségűek kitelepítése, s tartott 1948-ig.


– Mi vezetett a  döntés meghozatalához? kérdeztük a soproni dr. [namelink name="Krisch András"] történészt, aki könyvet is írt a témában.


– A 2. világháborút követően mintegy 14 millió németet űztek el hazájából, telepítettek ki, vagy választotta a menekülést. Ebbe a folyamatba illeszkedik a magyarországi németek kitelepítése is, amely több tényező kölcsönhatásának az eredménye.


A politikai döntéshozók a nácik által elkövetettet borzalmakért őket tették felelőssé. Hitler szállásadóinak, az ötödik hadoszlopnak tartották őket. Másfelől egész Közép- és Kelet-Európában a nemzeti kisebbségekre, mint zavaró tényezőkre tekintettek. Igaz volt ez a határon túli magyarságra is, akiket nagy számban űztek el, telepítettek Magyarországra.


Közép-Európában homogén nemzetállamokat szerettek volna létrehozni, a németek jelenléte gátolta az ilyen törekvéseket. A harmadik, talán a leglényegesebb szempont az új magyar államban a német vagyon megszerzése volt, a földreform során ezeket a birtokokat is kiosztották.

A németek által lakott Szent Mihály utca részlete az 1930-as évekből.



Akiknek nagy háza, sok földje vagy szőlője volt, előbb került fel a kitelepítési listára, mint azok, akik szerényebb vagyonnal rendelkeztek. Nem véletlen, hogy a kitelepítés legnagyobb motorja a Nemzeti Parasztpárt, valamint a Magyarországi Kommunisták pártja volt.


A minisztertanács 1945 decemberében ült össze, ezen kimondták a teljes hazai németségre a kollektív bűnösséget. Aki, az 1941-es népszámlálás során magát német anyanyelvűnek, vagy nemzetiségűnek vallotta, korábban magyarosított nevét visszanémetesítette, a Volksbund (Magyarországi Németek Népi Szövetsége), Waffen-SS (fegyveres védosztag) tagja volt, azokat kitelepítésre ítélték.


Sokat nem vártak, hiszen 1946. január 19-én Budaörsről elindul az első szerelvény Németország felé. Már csak idő kérdése volt, hogy a kitelepítés mikor éri el az ország más tájain élő németeket. Sopronban és térségében ugyanezen év áprilisában érkeztek meg a kitelepítési biztosságok és kezdték meg az előkészületeket.

Kedvelt lapjuk volt az Oedenburger Zeitung.



– A kitelepített németség miként élte át a velük történteket? Valóban bűnösök voltak?


– A soproni németek például nem hitték el, hogy ki fogják telepíteni őket. Magyarországot évszázadok óta a hazájuknak tekintették. Nem hitték el, hogy a zsidók 1944-es deportálása után az ország ismét önként mond le állampolgárairól. Azt gondolták, hogy a romokban heverő országban az újjáépítés során minden dolgos kézre, minden szorgalmas emberre szükség lesz. Tévedtek.


Sopron esetét az 1921-es népszavazás is különössé teszi. Ha feltételezzük, hogy minden magyar a hazájára szavazott, akkor is a soproni németek több mint fele Magyarország mellett voksolt. Szavazatukkal maradhatott a népszavazási terület Magyarországon.


Fennmaradt több a kitelepítés idején írt mentesítési kérelem, amelyben a beadványozó azt bizonygatja, hogy ő komoly propagandát folytatott és aktívan kampányolt 1921-ben Magyarország mellett. Akik ennyire hűséges voltak az országhoz, huszonöt év múltán miért kellett elüldözni? - vélték akkor.

Így nézett ki a kitelepített németek menekültigazolványa.




A háborús bűncselekmények miatt pedig nem érezték magukat bűnösnek. Azok, akik esetleg vétettek a II. világháború alatt és valamiféle nemzeti szocialista, vagy szélsőjobboldali eszméket vallottak, azok többnyire nem várták meg a Vörös Hadsereg bejövetelét, hanem már 1945-ben elhagyták az országot.


– Bizonyára nem lehetett egyszerű a beilleszkedés az új hazában, Németországban. Voltak konfliktusok a befogadók, és az újonnan érkezettek között? Egyáltalán, miként biztosították a megélhetésüket?


– A soproni visszaemlékezők beszámolója szinte egytől egyik megegyezik ezen a ponton. Egy marhavagonban harmincan voltak összezsúfolva. Ha a szerelvény néha megállt egy állomáson, akkor leugráltak tisztálkodni, a gyerekeknek a peronokon próbáltak valamiféle ágyat összeállítani. Borzalmas, néha több mint egy tig tartó út után érkeztek meg Németországba, a későbbi Baden Württemberg tartományba.


Itt az embereket hatalmas menekülttáborokba, barakktáborokba, kiürített ipari létesítményekbe, iskolákba zsúfolnak be. Az utazás rémálmai a megérkezéssel nem értek véget, azok tovább folytatódtak. Fejadagokat kaptak, DDT porral fertőtlenítették őket; úgy néztek ki, mint egy hófehér liszteszsák. Ilyen körülmények között éltek hosszú hetekig, hónapokig.


Ez idő alatt igyekeztek őket szétosztani. Főként vidékre, parasztgazdaságokba kerültek, hiszen a városok a bombázások miatt romokban hevertek. Itt már a táborokhoz képest valamivel jobb körülmények fogadták őket. Bár voltak családok, akik csak egy szobát kaptak, másoknak pedig a gazdasági épületben alakítottak ki fekhelyet.

A családok az új hazájukban nekiálltak dolgozni.


Eleinte nem bérért, hanem a megélhetésért. Majd idővel már kezdték kialakítani az új egzisztenciájukat. Üzemekben vállaltak munkát, így már fizetést is kaptak. Jó pár év alatt, szépen lassan tudtak csak talpra állni; jutottak el arra a szintre, hogy saját lakást, házat tudjanak venni maguknak.


Ebben egyébként a német állam is segítette őket, kedvezményesen telkeket vásárolhattak, így teljesen új, menekültek által lakott utcák jöttek létre. Ezekben persze nem csak magyarországi, hanem más országokból elűzött németek is laktak.

A nyilatkozó, dr. Krisch András



A helyi német lakosság nem örült a kitelepítetteknek. Gondoljuk el a német gazda lelkiállapotát: földjeit, birtokát megkímélte a háború, s erre azzal szembesül, hogy be kell fogadnia egy idegen családot. Függetlenül attól, hogy ők is németek voltak, mégis menekültként néztek rájuk. Hiába beszéltek németül, más volt a nyelvjárásuk, a viseletük, a kultúrájuk is eltérő volt.


– Németország melyik részébe érkezett a legtöbb kitelepített magyarországi német? Ennek akkor még nem volt jelentősége, de a világháború után, 1949-ben két részre osztották az országot. Drót választotta el keletet a nyugattól.


– Sopronból, illetve a Nyugat-Magyarországról kitelepített németek Németország nyugati zónájába kerültek. Aztán 1947-48-ban, például a Tolna megyeiek új hazája már a keleti országrész, a későbbi NDK lett.


– Aki nyugatra került, neki lehetősége sem volt Magyarországra utazni, például rokonlátogatásra?


– A kitelepítettetek hazalátogatása sokáig nehézségekbe ütközött. Az alábbi történet jól bemutatja az akaratot, az erős családi összetartozást. Az 1950-es és 1960-as években ügyes módját találták meg annak, hogy a rokonok, ha pillanatokra is, de láthatták egymást.

 A kihalt város: Egy korabeli forrás így írta le a kitelepítés után Sopront:  „Egy-egy utcában egy-két család, vagy csak családtag maradt vissza. Sopronban minden csendes. Sopron kihalt várossá lett."


A Bécsből Sopronkeresztúrra (Deutschkreutz) közlekedő úgynevezett korridor vonat áthaladt Sopronon is. A levelezéssel megbeszélt időpontban a soproniak kimentek a Batsányi utcai vasúti átjáróba, ahol könnyes szemekkel integettek egymásnak. Még az ablakokat sem húzhatták le, mert katonák felügyelték a szerelvényt. A vonat Sopronkeresztúrról visszafelé tartva ismét áthaladt Sopronon, így a rokonok, ismerősök, újra átélhették a viszontlátás örömét. A levelezésen kívül sokáig ez jelentette a kapcsolatot.


– A Magyarországon, így a Sopronban maradt németekre milyen sors várt 1946 után?


– Mint mindenütt az országban, így Sopronban is titkolniuk kellett a származásukat. Az 1946-ban itthon maradottak boldogok voltak, mert nem kellett elhagyniuk a hazájukat. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem vártak rájuk nehézségek. Voltak, akiket teljesen kisemmiztek, elvették a házukat. Megtörtént, egy kis lakrészt jelöltek ki számukra. A rettegés sem múlt el, hiszen nem lehettek biztosak benne, hogy végleg lezárult a kitelepítés. Az itthon maradottak a németségüket titokban, vagy sehogy sem élhették meg.


A soproni és magyarországi németség nagyfokú asszimilációja ezekben az években indult el, és gyorsult fel. A fiatalokat a félelem miatt sokszor már nem is tanították meg németül. Megtörtént, hogy valaki németül szólalt meg az utcán, akkor rákiabáltak: "ha továbbra is így beszél, és nem vált át magyarra, akkor elvitetem magát".


Az osztrák határ közelségének ugyanakkor nagy szerepe van abban, hogy Sopronban és környékén erősebben megmaradt a németség és a német nyelv ismerete. Ausztria közelségében ugyanis a szocializmus alatt is lehetett fogni az egymás között csak "Bécsnek" nevezett televízió- és rádióadásokat.

Egy német portréja a két világháború közötti időszakból.



– A németség önrendelkezési, önszerveződési jogát a rendszerváltás adta vissza, vagy már korábban is volt erre lehetőségük?


– A rendszerváltás után alakultak meg országszerte a német önkormányzatok, illetve nagy számban a németség civil szervezetei. Sok esetben ezeket már a nyelvileg teljesen asszimilálódott német származásúak alapították meg, de az ország több régiójában, így Nyugat-Magyarországon is szerencsésebb e tekintetben a helyzet.


– A kitelepítés hatásaként az adott városban, régióban mennyiben változott meg a lakosság nemzetisége, vallási összetétele?


– Sopronban a németek már a 14. század elejétől a többséget alkották, egészen a két világháború közti időszakig.  Így ebben a városban egy több évszázadon keresztül itt élő, autentikus lakosságot telepítettek ki 1946-ban.


A kitelepítéssel egy szorgalmas, a városért tevő lakosság tűnt el. A nemzetiségi viszonyok mellett a város vallási összetétele is megváltozott. A németek többsége evangélikus volt, a betelepített magyarok pedig többnyire katolikusok, kisebb részben reformátusok. 1941-ben tizenegyezer lelket számlált az evangélikus gyülekezet, 1949-ben pedig már csupán négyezret.

Magyarországon 1946 januárjában kezdődött el a német nemzetiségűek kitelepítése kitelepítés, s tartott 1948-ig. Országszerte 185 ezer németnek kellett elhagynia az otthonát. Sopron és térségében 15 ezer embert érintett a döntés.


– Amikor lehetőségük nyílt volna rá, visszaköltöztek volna Magyarországra? A múlt század utolsó évtizedében már gyakorlatilag szabaddá vált az út a két ország között.


– A kitelepítés utáni években a hazaköltözésre nem nyílt legálisan lehetőségük. Főként az idősebbeket viselte meg nagyon a kisemmizés, a tehetetlenség érzése. A kitelepítés napjaiban megnőtt az öngyilkosságok aránya. Németországban az idős emberek sokszor belehaltak a honvágyba. Fájlalták, hogy elvették a házukat, de sok esetben a generációk óta művelt szőlő elvesztése jelentett nagy traumát.


Képzeljünk el egy olyan embert, aki az egész életét a szőlőhegyen töltötte el, majd egyik pillanatról a másikra elveszíti a borászatát. A fiatalabbak nyilván könnyebben élték túl ezt a korszakot. A kitelepítés utáni években többen hazaszöktek. Amikor jött a rendőrségi razzia, akkor bujkáltak, hiszen elfogásuk esetén komoly büntetésre számíthattak.


A ma még élő, legalább nyolcvan éves kitelepített emberek közül sokan ma is azt mondják, haza jönnek Magyarországra, és sírnak közben. Van olyan csoport is, amelyik úgy véli: "engem kidobtak ebből az országból, ide már nem szívesen térek vissza".

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!