Sopron és környéke

2016.03.08. 09:50

Nehéz bizonyítani, hogy megsérülhetett a kidöntött gázóra Fertőbozon

Tavaly decemberben egy kisbusz kitépte a földből Gebhardték gázóráját. Azóta a szokásos 40 ezer helyett közel 140 ezer forintos számla érkezett.

Gosztonyi Miklós - Kisalföld napilap

Fertőbozon nem ért még véget Gebhardt János gázórás kálváriája. Emlékeztetőül: tavaly december 23-án egy kisbusz gyakorlatilag kitépte a földből a gázórát a család ingatlanán. Az illetékesek azonnal elhárították a robbanásveszélyt, s visszarakták a helyére a megsérült, betört üvegű gázórát.


Gebhardt János állítja, anélkül, hogy a működőképesség helyességét, illetve a föld alatti csövek épségét ellenőrizték volna. Mindezt azért vélelmezi, mert a szokásos havi negyvenezer forintos gázszámla hirtelen közel száznegyvenezer forintra emelkedett, pedig a család életvitelében semmiféle változás nem következett be


. Egy gázos szakember azt mondta neki, ez már ipari fogyasztás lenne. Valószínűsítette, hogy a kisbusz által kiütött gázóra meghibásodhatott, letörhetett a fogaskerékről néhány műanyag „fog". Így a számláló többszörösen ugrik minden forgásnál. Gebhardték meg is reklamálták a számlát.


Az ügyben megkérdezett Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. állítja, a decemberi baleset után szakember ellenőrizte az említett mérőhelyet. „A gázmérőn nem tapasztaltunk sérülést. A gázmérő védőszekrénye, illetve a nyomásszabályzó előtti vezeték sérült, ezeket szakembereink helyreállították.


Az ezt követő ellenőrzés rendben találta az érintett rendszert, nem mérhető gázszivárgás" – áll a hozzánk küldött levélben, amelyben közlik: „A fentiek azt jelentik, hogy a baleset során bekövetkezett káreseménynek közvetlenül nem tulajdonítható a megnövekedett számlaérték és a baleset során a gázmérő nem sérült meg.


Amennyiben az ügyfél – a fentiek ellenére – a gázmérő mérési helyességét szeretné ellenőriztetni, az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatán megrendelheti a gázmérő felülvizsgálatát. Ha a vizsgálatok igazolják, hogy a gázmérő nem mér helyesen, a mérő le- és felszerelése, a hitelességi vizsgálat díját társaságunk, az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. állja.


Természetesen a hibás mérési időszakban keletkezett többletköltséget is elszámolják a fogyasztónak. Ha azonban a mérő hitelességi vizsgálatakor nem tapasztalunk rendellenességet, az említett költségek az ügyfelet terhelik" – áll a cég levelében.


Időközben arról kaptunk értesítést, hogy az ügyfél kezdeményezésére elindult a szabályos mérésfelülvizsgálati folyamat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!