Sopron és környéke

2016.02.04. 12:16

Soproni MSZP és soproni Fidesz: csörte az M85-ösről

Átadják-e az ígért határidőre az M85-öst? - tette fel a kérdést Takács Ádám. Az MSZP nem is akarja az utat - reagált Mágel Ágost.

kisalfold.hu

Az MSZP valójában nem is akarja az M85-ös autóutat - írta az MSZP közleményére válaszul Mágel Ágost (FIDESZ).


Közölte, "Nem tudni miért, a szocialisták igazából sohasem támogatták az autópálya ügyét. Már korábban beismerték a sajtóban, hogy kormányzásuk alatt nem tudták, vagy nem akarták keresztül vinni saját elvtársaiknál, hogy megépüljön az út. Semmire sem mentek az ügyben, mert már akkor is félszívvel álltak a kérdéshez. Széteső pártként most sincs egyértelmű támogató álláspontjuk az autópálya ügyében.


A FIDESZ határozottan akarja és meg is valósítja a soproniak és a környékben élők érdekében az autóutat. Ezzel ellentétben a szocialistáknak viszont felróható, hogy már régóta autópályán közlekedhetnénk, ha az MSZP rendesen beleáll a megvalósításba.



Korábban - "Ígérettel, nyilatkozattal, kinyilatkoztatással tele a padlás. Mindannyiunk érdeke, hogy megépüljön a gyorsforgalmi út Csorna és Sopron között" - olvashat Takács Ádám, a soproni városfejlesztési bizottság tagjának csütörtökön kiadott közleményében.


Hozzátette: "A soproni MSZP minden eszközzel támogatja is ezt. Szájjal és sajtónyilatkozatokkal azonban nem lehet utat építeni. Tervezők, útépítők, rengeteg munka kell hozzá. Fodor Tamás még mindig elhiszi Orbán Viktor ígéretét, hogy 2018. március 15-ig megépítik az utat. Ez is csak egy újabb fideszes hazugság! Ha a Várkerülettel fél évet csúsztak, hogy adhatnák át az ígért határidőre az M85-öst?


Ahhoz, hogy 2018 március 15-ig utat avathassanak, már rég munkagépeknek kellene dolgozni a nyomvonalon. Csorna és Győr között, a sokkal rövidebb szakaszon három évig tartott a kivitelezés. Itt hol tartunk még a kivitelezéstől? Hol vannak az engedélyezett tervek? Még meg sem vették a nyomvonalhoz szükséges földterületeket. Hol vannak a közbeszerzési pályázatok a kivitelezésre? Jó, tudjuk, most nem Simicska Lajos, hanem Mészáros Lőrinc fog nyerni, de a színjátékot akkor is el kell játszani, és ez sok idő. Az első munkagépek felvonulásáig is sokat kell várni, hát még az avató, szalagvágó slepp felvonulásáig! Ha már tegnap elkezdték volna, akkor sem végeznének az ígért határidőre.


Ha az Orbán kormány korrupciós ügyei miatt visszafizettetik az Európai Unió eddig ellopott támogatásait, még azokra az utakra sem lesz pénz, amit esetleg tényleg meg is akarnak építeni, nem csak az embereket kábítják az ígéretekkel.

 

Fodor Tamás Orbán Viktorban hisz, mi az elvégzett munkában. Az még soha nem okozott csalódást, Orbán Viktorral ellentétben" - fogalmazott a bizottsági tag.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!