2016.02.25. 11:50
Soproni borvidék marketingje - Pénz és összefogás nélkül nincs siker
A Soproni borvidéken pályázati források híján elsorvadt a helyi Bormarketingműhely. Az erős összefogásra való hajlandóság mégsem jellemzi a borosgazdákat.

Kiábrándítóan fest a 2001-ben alakult Bormarketingműhely üresen ásítozó Fő téri irodája, pláne, ha tudjuk: Sopron a kékfrankos fővárosa. Rigler Zsolt ügyvezetőnek is máshol kell keresnie a kenyerét, mivel a Bormarketingműhely működéséhez szükséges forrásokra négy-öt éve nem írtak ki pályázatokat.
Mint mondta, a város ugyan áldozott a közösségi bormarketingre, de ezek a pénzek a fenntartás költségeinek csak mintegy harmadát fedezték. A hiányzó részt azonban a borászok nem pótolták, így működésképtelenné vált az iroda. „Ha lesz pályázat, azonnal lépünk a Soproni borvidék érdekében.
Olyan programokat készítenénk elő, amelyek a borokat, termelőket és a helyi gasztronómiát helyezné fókuszba, országos szinten" – mondta a tervekről.
Magyar Dezső: Budapestet csak a nagy kereskedő cégek tudják meghódítani, nem a kis helyi borászatokat tömörítő szervezetek.
A helyi borászok között a Bormarketingműhely tevékenységéről megoszlottak a vélemények. Egyesek szerint nem profitáltak belőle semmit, nem vették észre, hogy több bort tudtak volna eladni. Mások – köztük Iváncsics Zoltán – elmondták, nagyon jó volt, hogy létezett ez a műhely, hiszen ők figyelték a pályázatokat, szerveztek szakmai programokat, s ők fogták egybe a hazai vagy épp nemzetközi borversenyekre való előkészítést, bormintaküldést.
– Nem nyugodhatunk bele, hogy pályázat nélkül leáll a helyi borvidék marketingje, mert így hátrányba kerülünk másokkal szemben – fogalmazott a borász. – A mi érdekünk, hogy újra aktív legyen az iroda. Arányos hozzájárulásra gondolok, hogy aki több programon, kiállításon vesz részt, több támogatást is adjon a Bormarketingműhelynek.
De ehhez valamennyi borász egyöntetű kiállására lenne szükség – tette hozzá.
Ez azonban – úgy tűnik – nem igazán jellemzi a borosgazdákat. „Többnyire nihil uralkodik a pincékben, mindenki teszi a dolgát, metsz, kötöz, szüretel, bort készít és elad. A közösségi célok pedig sokaknál háttérbe szorulnak" – jegyezte meg egyikük.
Az évenkénti Soproni Borünnep jó alkalom a borászok nagyközönség előtti bemutatkozására. Fotók: Magasi
– A Bormarketingműhely anyagiak híján gyakorlatilag elsorvadt, de nem csak ezzel van probléma, a növényvédelmi előrejelzési rendszer működtetését is át kellett vennie a hegyközségi tanácsnak – vázolta a helyzetet Taschner István, a tanács elnöke. – A borvidéken kétszázhúszan foglalkoznak borkészítéssel, több mint tíz százalékuk palackozott bort is előállít. Az értékesítés elősegítésére 4–5 éve létrehozott Soproni Kékfrankos
– Budapestet csak a nagy kereskedő cégek tudják meghódítani, nem a kis helyi borászatokat tömörítő szervezetek – folytatta e gondolatot Magyar Dezső, a Soproni Borút Egyesület megbízott elnöke.
„A Bormarketingműhely egész embert kívánó munkáját nem tudjuk felvállalni, hiszen mindenki dolgozik a szőlőben, a pincében. A Borút egyesületnél azért vállaltam el a megbízott elnöki tisztséget a segítő alelnökökkel, hogy rendezett legyen az egyesület munkája és gazdálkodása.
Gondot jelent azonban, hogy a tagok közül többeknek van elmaradása a tagdíjbefizetéssel, ami évi százezer forint. Márpedig szükség lenne pénzre és összefogásra a közös marketingmunkához, a borvidék népszerűsítéséhez" – összegzett Magyar Dezső.
220 gazda foglalkozik borkészítéssel, több mint tíz százalékuk palackozott bort is előállít.