Sopron és környéke

2016.01.08. 12:39

Rossz vágányra ment a vonat, ötvenen maradtak Sopronban

A tájékoztatás szerint a bécsi vonatnak a második vágányra kellett volna érkeznie. Az ötösre ment ...

kisalfold.hu

Pénteken reggel a soproni vasútállomáson "elfelejtették" helyesen tájékoztatni az utasokat,  így a menetrend szerint 6.46-kor Wien Meidlingbe közlekedő vonat összes utasa az állomáson maradt - számolt be a kisalfold.hu-nak az egyik pórul járt utas. Így folytatta: a hangosbemondó és a kijelzőtábla is a második vágányt jelölte indulási helyként, de a vonat az ötödik vágányról ment.


Az utasok a harmadik vágányon álló szerelvény miatt csak akkor vették észre a problémát, amikor a meidlingi vonat már kihúzott az állomásról... Nagyjából 50 ember maradt így akarata ellenére Sopronban. Meglepődtünk nagyon!


- Bementem érdeklődni a forgalmi szolgálattevőhöz, hogy mégis mi volt ez? Ott azt mondták, hogy tudnak róla, hogy hibáztak, nagyon sajnálják - tette hozzá olvasónk, aki azt is elmondta, tizenöt perc múlva tovább tudtak utazni a Bécsújhelyre (Wiener Neustadt) tartó vonattal. S aztán átszállással érték el az úticéljukat. Azok, akik időre, például iskolába, munkába mentek, vagy csatlakozásuk volt, biztosan elkéstek.


Az ügyben kerestük a GYSEV Zrt.-t: "Az érintett reggeli vonat esetében sajnálatos műszaki hiba történt, így valóban nem volt megfelelő az utastájékoztatás a soproni állomáson. A hasonló esetek elkerülése miatt a mostani hiba körülményeinek kivizsgálását azonnali hatállyal megkezdte vasúttársaságunk.


Az utasainktól ezen a fórumon is szíves elnézést kérünk, amennyiben az érintett személyek közül valaki jogos kártérítési igénnyel lép fel, azt természetesen megtérítjük" – közölték portálunkkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!