2015.09.01. 17:56
Még nem teljesen szedik szét a Nyugat-magyarországi Egyetemet
A győri és a mosonmagyaróvári kar a győri Széchenyi István Egyetemhez kerül, a szombathelyi egység azonban 2017-ig a soproni székhelyű intézménynél marad. Végleges döntés jövő héten.
Jövő hét végén dönt az Emberi Erőforrások Minisztériuma a felsőoktatás átalakításáról. Addig az intézmények szenátusainak véleményt kell mondaniuk a tárca által támogatott elképzelésekről, amelyeket kedden ismertetett Palkovics László államtitkár. Ennek előzménye, hogy a felsőoktatási államtitkárság július végén bejelentette elképzeléseit, s az egyetemeknek, főiskoláknak augusztus végéig adott időt arra, hogy javaslatokat tegyenek.
Palkovics László a Kisalföldnek elmondta: ennek alapján most már úgy látják, hogy a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi egysége nem jövőre, hanem két év felkészülési időt követően 2017. július 1-jétől válna ki. Addig is a jelenleginél nagyobb autonómiát élvezne. Sopronban minden olyan kar és képzés megmarad, amely jelenleg is működik, sőt a tárca szeretné, ha már jövőre turizmus-vendéglátás és mechatronika képzést is indítanának. Erről az egyetem maga dönthet.
Palkovics László hozzátette, hogy két kar ugyanakkor a Nyugat-magyarországitól a győri Széchenyi István Egyetemhez csatlakozik már 2016. január 1-jétől: a mosonmagyaróvári és a győri Apáczai. Ezzel létrejön az egységes győri egyetem. „A diákok már az új szerkezetű intézménybe adhatják be jelentkezésüket" – szögezte le az államtitkár.