2015.09.23. 15:21
Aludhat-e a soproni Várkerületen hajléktalan?
Egy önkormányzati rendelet ezt megtiltja, a megyei kormányhivatal szerint azonban jogsértő a korlátozás.
A soproni képviselő-testület, még idén tavasszal módosította azt az önkormányzati rendeletet, amely egyes városrészeken megtiltja a hajléktalanok életvitelszerű ott tartózkodását. A Várkerület, a Deák tér, a Lővér körűt, valamint a Washington park is belekerült ebbe a körbe.
Az új szabályozást a megyei kormányhivatal idő közben felülvizsgálta, és törvényességi kifogást talált.
Senki sem tiltható ki sem az adott településről, miként annak egy részéről sem, mert az már sértő lenne a hajléktalanokra nézve.
Másrészt, ha mégis ilyen rendelkezést hoznak, akkor annak pontosan tartalmaznia kell az indokot, illetve tiltó zóna határát. Azaz fel kell sorolni az utcákat, miként az is, hogy ott mi az az érték - közrend, kulturális, természeti, közbiztonság -, amelyet védeni kell.
Gyakorlatilag a fél városban tilos lesz a hajléktalanok életvitelszerű tartózkodása. Fotó: kisalfold.hu archívum
A tavasz közgyűlésen Vörös Viktor (PM) élesen bírálta a helyi hajléktalan-rendeletet. Akkor, többször felszólat, hogy ne szavazzák meg az előterjesztést. Fodor Tamás polgármester kifejtette: a közterület használatára a nem hajléktalanoknak is joguk van. Az egyes lakossági fórumokon rendre felmerül a hajléktalanság kérdése.
A rendeletet végül elfogadták. Az ellenzéki képviselő azonban az ombudsmanhoz fordult.
- Egy teljes mértékben átgondolatlan, haszontalan, ráadásul embertelen városi rendelkezésről mondta ki döntésében a kormányhivatal, hogy az mindezek mellett jogsértő is – mondta el a kisalfold.hu-nak [namelink name="Vörös Viktor"].
- Meggyőződésem, hogy a fedél nélkül maradt honfitársainkat, akiket Magyarország kormánya állítólag nem hagy az út szélén, nem tilthatjuk ki a belvárosból és más városrészekből sem. Megfelelő hajléktalan ellátással és nem tiltó, szankcionáló intézkedésekkel lehetne kezelni a problémát, illetve egy a mostaninál sokkal humánusabb és eredményesebb gazdaságpolitikával, amelynek megvalósítása kormányzatnak és nem a soproni közgyűlés dolga lenne.
A politikus úgy látja, hogy az előttük álló módisítás is törvénysértő, hiszen gyakorlatilag a fél városban tilos lesz a hajléktalanok életvitelszerű tartózkodása. A fő gond továbbra is az egybefüggő területek nagysága.
A városvezetés célja egyébként, hogy a rászorultakat a szociális ellátó-rendszer felé tereljék. Sopronban, nyáron is kapnak ellátást a hajléktalanok. Az erről szóló cikkünk itt érhető el >>