2014.11.08. 10:08
Sopronban akár burgenlandi vizet is ihatunk majd
Újabb, fontos szakaszába lépett az Észak- és Közép-Burgenland valamint a soproni vízbázis összekötésének a terve.
Mint arról portálunkon beszámoltunk, a tervek szerint 2021-re összekapcsolódik a Pannon-Fertő régió vízközműhálózata.
A héten Ausztriában, Lajtaszentmiklósón (Neudorfl) ünnepélyes keretek között kezdődött el az első ütem kivitelezése. Ennek keretében 17 millió euróból nyolcvan centiméter átmérőjű csövet fektetnek le Lajtaszentmiklós (Neudorfl) és Fraknónádasd (Rohrbach) között.
A vezeték Somfalvánnál (Schattendorf) éri el a határt.
A szaggatott kék vonal az Ausztriában épülő vezeték vonalát jelenti, a piros a magyarországiét. Forrás: sopviz.hu
A csőhálózat másik végállomása a Fertő tó keleti oldalán, szintén Ausztriában lesz. A fejlesztések célja megfelelő mennyiségű és jó minőségű ivóvízzel ellátni az osztrák-magyar határ menti térség háromszázezer lakosát.
Az Észak- és Közép-burgenlandi valamint magyar hálózatok összekötése után még biztonságosabbá válik a szolgáltatás. Szárazság, vagy bármilyen okból fellépő vízhiány esetén kölcsönösen kisegíthetik egymást.
Azaz Sopronban hét év múlva akár a szomszédos állam vizét is fogyaszthatjuk. S persze ez fordítva is igaz.
Hans Nissel, Burgenland kormányzója szerint a régióban egy európai mintaprojekt épül.
- Ebben a térségben a következő években akár harmincezer emberrel is többen élhetnek. A növekedés feltétele a jó infrastruktúra és a biztonságos vízellátás - idézte a politikust a burgenland.orf.at.
Az első kapavágás helyett az első lapátolás. Fotó: burgenland.otf.at
Az Aqua Burgenland Sopron nevű, a határon átnyúló program keretében felújítják Burgenland vezetékhálózatát és a Pannon medence térségében összekötik a magyar vízvezeték hálózattal. Így olyan tartalékkapacitás épül ki, amely fogyasztási csúcsidőben is képes az igények kielégítésére.
További vezetékek kiépítését és a meglévő rendszerek összekapcsolását, gyűjtőmedencék és egyéb műtárgyak megépítését tartalmazza a terv - írtuk meg akkor, amikor beszámoltunk, hogy a költségek egy részének kifizetésére hitelt vesznek fel.
A 2021-ig tartó projekt mintegy 100 millió euróba kerül. A két burgenlandi vízműcég 33 millió eurót, a soproni önkormányzat és a Soproni Vízmű Zrt. 64 millió eurót költ a fejlesztésre.
A magyar oldalon kilenc kutat fúrnak Hegykő térségében, emellett felújítják a soproni és a nagycenki telepet, és további vezetékeket építenek, korszerűsítenek.
A hazai fejlesztés a 2014-2021-es uniós fejlesztési ciklusba esik, így még nem született döntés arról, hogy az EU és a magyar állam pontosan milyen arányban támogatja a munkálatokat - közölte idén májusban Rádonyi László, a Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatója.