Sopron és környéke

2014.10.17. 16:59

Nem jogerős Spaller Erika képviselősége Harkán - Bíróság dönt

Holyevác László bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, miután a sorsolást követő szavazatszámlás Spaller Erika képviselőségét eredményezte.

kisalfold.hu

Egyelőre nem alakulhat meg a képviselő-testület Harkán. Holyevác László bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.

Így Spaller Erika képviselői posztja nem jogerős.

Korábban írtuk:

Mint arról portálunkon beszámoltunk, az október 12-i önkormányzati választáson Harkán két képviselőjelölt között szavazategyenlőség alakult ki. Spaller Erika és Holyevác László egyaránt 223 voksot kapott.

A Helyi Választási Bizottság sorsolással állapította meg az eredményt. A fortuna Holyevác Lászlónak kedvezett, így ő lehetett a képviselő. A határozat ellen Spaller Erika fellebbezett.

A Területi Választási Bizottság bekérette a szükséges szavazólapokat. Azokat pedig ismételten átszámolták. Úgy tudjuk, a korábban érvénytelennek minősített ívek között egyet érvényesnek találtak. E

nnek értelmében Spaller Erika 224 szavazatot kapott. Azaz jelen pillatanban ő a képviselő.

- A határozat ellen vasárnap 16 óráig lehet fellebbezést benyújtani. Addig a döntés nem jogerős - tájékoztatta portálunkat Lutter Tamás, település aljegyzője, a Helyi Választási Iroda vezető helyettese.
  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!