Sopron és környéke

2014.08.13. 11:54

Ismét koronáznak Sopronban

XVI-XVII. században Sopronban öt országgyűlést, kettő királyné- és egy királykoronázást tartottak.

kisalfold.hu


Sopron történelmének egy hasonlóan jeles mozzanatát, az 1681-es királyné koronázást idézik meg a historikus történelmi játék keretében, amikor is Wittelsbach Eleonóra Magdolna királyné, I. Lipót király feleségének megkoronázását élhetjük újra.

A király-, és királyné koronázások eseményeiről számos dokumentum maradt fenn a levéltárakban, így az események pontosan felidézhetőek és bemutathatóak a Soproni Petőfi Színház színművészei, a Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület táncosai és középkori hagyományőrző csoportok közreműködésével.

A koronázó játék a XVII. század kiegyezést kereső magyar történelmére irányítja figyelmünket: keresi az együttműködést a király a rendekkel és fordítva. Közben az ország „fővárosa" Sopron, megismeri Nyugat-Európa a nagyköveti jelentések révén. A város gazdagságát bizonyítja, hogy ebben a században négy országgyűlést és három koronázást is képes volt finanszírozni.

Közben városunkban tölt több mint 50 napot a Szent Korona, az országgyűlések 351 törvénycikket hoznak, döntő jelentőségű kiegyezések történnek az udvar és a rendek között. Az események fókusza a Nagyboldogasszony Templom, ami akkor a ferencesek, ma a bencések gondozásában van.

Rendezvényünk nyitányaként 2014. augusztus 15-én pénteken 19:00 órakor érkezik meg Sopronba a Szent Korona, valamint király és a nemesség Sopronba, ahol történelmi szokás szerint a Szent Mihály templomtól vonul a díszmenet városunk Fő terére. Itt Dr. Fodor Tamás Polgármester úr fogadja az Ordo Hungariae lovagrend tagjait, a koronaőrséget és a Szent Korona hiteles másolatát, majd ezt követően a nádor helyezi biztonságba a Nagyboldogasszony templomban a koronázási ékszereket.

A koronázási szertartásra szombaton délután öt órától, a Nagyboldogasszony templomban, korhű helyszínen kerül sor, amit az érdeklődők templom szűkös befogadó képessége miatt a Fő téren kivetítőkön képben és hangban is figyelemmel kísérhetnek. A szertartást követően a Fő téren történik az aranysarkantyús lovagok avatása, majd a Királyné leteszi esküjét a városi polgárság előtt, és bemutatkozik a városnak.

Ezt követi a királyi menet köszöntése és az ünnepi felvonulás, mely során a király és királyné, a nemesi rendek, fegyveresek és lovagok zászlók, lobogók, dobok kíséretében lóháton köszöntik a város népét.

A menet a Fő térről a Széchenyi tér érintésével a Várkerületen vonul, majd az Előkapunk keresztül visszaérkezik a Fő térre, ahol további színes kavalkád várja a látogatókat, a Királyi pár, a Nádor és a főnemesség elvegyül a vásári forgatagban.

A dobosok után a Fresco Ballo zászlóforgató csoport tagjai varázsolják el az érdeklődőket. Este hét órától a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar koncertje szórakoztatja az érdeklődőket, majd ezt követően este kilenctől Tűzszínházzá alakul a Fő tér.

Vasárnap délelőtt tízórától a Fő téren szabadtéri ünnepi szentmisére várunk mindenkit, A szertartást dr. Bábel Balázs érsek, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye metropolitája vezeti.

A Fő téren három napig vásári forgatag, folyamatos színpadi előadások és zenei programok várják az érdeklődőket kézműves kirakodóvásárral, gasztronómiai ínyencségekkel, a legkisebbeket pedig gyermek játszóház várja.

Bővebb információ itt érhető el >>

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!