Sopron és környéke

2014.07.02. 17:18

A Zichy-gyűjteményből nyílik kiállítás Sopronban

A Soproni Ünnepi Hetek keretében nyíló kiállítás mellé rendhagyó programokat is szerveztek.

mti


A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Zichy-gyűjteményéből ötven festményt, négy domborművet és egy márványszobrot mutatnak be a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ kiállító termében. Július 11. és szeptember 21. között közel nyolcezer látogatóra számítanak – hangzott el szerdán a kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón.

Gosztola Annamária, a Szépművészeti Múzeum főmuzeológusa elmondta, hogy Zichy Edmund gróf és fia, Zichy Jenő gyűjteményének egy olyan metszetét szeretnék bemutatni a soproni közönségnek, amely a 14. századtól a 19. századig öleli fel a legnépszerűbb európai művészeti irányzatokat, a portréktól kezdve a tájképekig.

A Németalföldtől Rómáig című tárlaton ennek megfelelően látható lesz például az itáliai Canaletto Canal Római látképe, amely egyben a tárlat legnagyobb festménye.


Négy szekcióban mutatják be a műtárgyakat: az elsőben németalföldi, holland, flamand és francia, a másodikban német és osztrák, a harmadikban cseh, a negyedikben pedig magyar képzőművészek alkotásai szereplenek. Ez utóbbiban idősebb Markó Károly tájképei.

Bányai Balázs, a székesfehérvári Szent István Múzeum történésze hozzátette: a Zichy-gyűjtemény jelenleg 295 darabból áll, amely azonban a 20. század elején akát ötszáz is lehetett. Pontos adatok erre azért nincsenek, mert Zichy Jenő halála után nem tudni pontosan, hány darab "kallódott el", mielőtt a Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Múzeumokba kerültek.

A Soproni Ünnepi Hetek keretében nyíló kiállítás mellé rendhagyó programokat is szerveztek: augusztus 6-án, 13-án és szeptember 6-án szalonzene kíséretében tartanak tárlatvezetéseket.
Kóczán Péter, a Pro Kultúra Nonprofit Kft. kulturális igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy a Szépművészeti Múzeummal kötött megállapodás értelmében szeptemberben Munkácsy Mihály és Szinyei Merse Pál festményei láthatók majd Sopronban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!