2019.11.08. 06:45
Diákok írnak cikkeket a Kisalföldbe
„Rólad szólnak a hírek, veled van tele a sajtó...” mottóval pályázatot hirdettünk középiskolásoknak. Sajtó és tanulás (Séta) programunkra négy intézmény diákjai neveztek be, novemberben az ő cikkeik is megjelenhetnek a Kisalföldben.
Kovácsné Szabó Éva
Fotó: Csapó Balázs
Lapunkat, a Kisalföldet kiadó Mediaworks zrt. idén ősszel régiónkban is médiapedagógiai programot szervez Séta, azaz Sajtó és tanulás elnevezéssel. Lényege, hogy diákújságíróknak biztosítunk lehetőséget a megjelenésre nyomtatott napilapunkban és más felületeinken is. Emellett szakmai segítséget, tájékoztatást, újságokat is biztosítunk a középiskoláknak azért, hogy megtalálhassák azokat a náluk tanuló fiatalokat, akiknek kedvük van az újságíráshoz. A novemberben zajló Séta program végén diákokat, tanárokat, intézményeket is díjazunk, elismerve teljesítményüket.
A programra, amelyet Győr-Moson-Sopron megyében először hirdettünk meg, négy intézmény jelentkezett: a Győri Szakképzési Centrum Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskolája és Szakgimnáziuma, a Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium és a Révai Miklós Gimnázium. Ezekbe egy hónapig naponta tíz példány Kisalföldet kézbesítenek kollégáink, hogy ezzel is segítsük a projektmunkát. Diákjaiknak pedig három témakört javasoltunk – Egészséges életmód, A kultúra és a fiatalok, Oktatás és tudomány szórakoztatóan –, elsősorban ezekről várjuk írásaikat, de más témát is választhatnak egyeztetés nyomán.

Fotó: Csapó Balázs
Napilapunk szerkesztősége novemberben a megyében tanulók írásaiból állítja össze a Sétatér oldalt. A projekt célja többek közt, hogy a közoktatás szférájában megjelenjen az újság mint oktatási eszköz és a pályázat révén elérhető a tanulók olvasási szokásainak kiszélesítése. A Séta hozzájárul az olvasottság és az írásbeliség elterjedéséhez, növekedéséhez a tizenévesek körében. Az elektronikus média térnyerésének veszélyei miatt különösen fontos, hogy kritikus szemléletmódot alakítsanak ki és a program során elsajátíthatják azt a körülöttük zajló információs áradat ellenére is, megismerkedhetnek az újságolvasási szokásokkal. Továbbá a program segítségével hozzájárulhatunk ahhoz, hogy részt vegyünk olyan felvilágosult állampolgárok képzésében, akik aktív résztvevőivé válhatnak a demokratikus társadalom életének. Mindez úgy valósul meg, hogy a tanulóknak szakembereink közreműködésével elméleti, gyakorlati ismereteket is kínálunk és a diákok lehetőséget kapnak arra, hogy szerkesztőségünkben látogatást tegyenek.
– Felcsillant több tanulónk szeme is, amikor beszéltem nekik a Séta program nyújtotta lehetőségekről. Vonzó számukra, hogy megismerhetik a szerkesztőségi munkát, azt, hogy hogyan dolgoznak az újságírók, milyen a média világa. Jobbára csak filmek alapján képzelhetik el, pedig érdekli őket, és bármilyen területen helyezkednek el később, kapcsolatba kerülhetnek vele. Ezért nem meglepő, hogy két humán és egy reál szakos diákunk is jelentkezett a programra. Mi pedig minden olyan pályázathoz szívesen csatlakozunk, ami támogathatja későbbi boldogulásukat, pályájukat, akár csak egy fiatal későbbi sikereihez is hozzájárulhat – mondta el Kovácsné Szabó Éva, a Révai Miklós Gimnázium igazgatóhelyettese.
A projektről bővebb információ a rimanyi.z[email protected] e-mail-címen és a 96/504-452-es számon kérhető.