Zene

2021.09.15. 23:00

Tagokat vár a szanyi Szent Anna kórus

kisalfold.hu

A napokban megkezdi az új évadot a szanyi Szent Anna kórus. A tervek szerint sok, már régen megtanult művet elevenítenek fel a próbák során, de természetesen számos új darabbal is szeretnénk bővíteni repertoárjukat. A próbákat minden héten pénteken este hét órától tartják a szanyi plébánia közösségi termében. Jó hangulatú összejövetelek ezek, melyek nem csak a dalolásról és a tanulásról szólnak.

Az énekkarba várják új tagok jelentkezését is. Számítanak mindazokra, akik egy kicsi kedvet is éreznek az énekléshez, illetve arra vágynak, hogy egy vidám, összetartó közösség tagjai legyenek. Jelentkezni a kórus közösségi oldalán üzenetben lehet, de akár előzetes jelzés nélkül is örömmel fogadják a próbákon a tagjelölteket a plébánián.

A Szent Anna kórust az évtizedes helyi kórushagyományokra építkezve nem sokkal ezelőtt hozták létre egy fiatalember, Varga Benedek kezdeményezésére. Henczel Szabolcs plébános elmondta: az énekkar most kizárólag templomi szolgálatot lát el, egyházi énekekkel. A szervezők célja azonban az, hogy a nagy hírű szanyi Dalárdát „feléleszthessék”, és repertoárjukat minél szélesebb körben megmutathassák, ahogy azt elődeik évtizedeken keresztül is tették. Ehhez várják az új, zeneszerető és énekelni vágyó tagok jelentkezését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!