Bűnügy

2021.09.19. 11:00

Győrben és Kapuváron is kábítószerrel bukhattak le

Forrás: police.hu

A járőrök Kapuváron, a Győri úton intézkedtek egy Sopron irányába haladó személygépkocsi vezetőjével szemben szombaton 21 órakor. A rendőrök a sofőr és utasa ruházatát valamint a járművet is átvizsgálták, amelynek eredményeként az autó csomagtartójában kábítószergyanús anyagot találtak.

Az egyenruhások a két ebergőci lakost elfogták és a Kapuvári Rendőrkapitányságra előállították, majd velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindkét férfi esetében pozitív eredményt mutatott, ezért a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Ugyancsak közlekedésrendészeti ellenőrzés során találtak a járőrök kábítószergyanús anyagot pénteken 22 óra 45 perckor egy Abda felől, Győr irányába, az 1-es számú főúton közlekedő autó sofőrjének táskájában és utasának ruházatában.

Az egyenruhások a győri és a tárkányi lakost elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, majd velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindkét férfi esetében pozitív eredményt mutatott, ezért a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!