III. Vinóvár

2022.09.19. 23:00

Nagyszabású borünnep felvonulással, zenével Mosonmagyaróváron

Már az utolsó jegyek várnak gazdára a régió legnagyobb bor- és gasztronómiai eseményén: az immár országos hírű III. VinÓvárt ezúttal is több helyszínen rendezik meg október elsején.

Munkatársunktól

MosonmagyaróvárA Lajta-parti város október 1-jén egy napra a magyar bor fővárosa lesz. A III. VinÓvár programsorozat részeként borrendi felvonulás, borkóstoló, borverseny, gasztronómiai bemutatók és koncertek is zajlanak majd az egyetem és az óvári vár patinás falai között.

– Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre nagyobb érdeklődés övezi a rendezvényt. Akik tavaly eljöttek – vendégek és kiállítók –, szívesen térnek vissza újra városunkba – emelte ki Vajas Péter, a főszervező Vin­Óvár Kft. vezetője. Hozzátette: – A korábbi rendezvényekhez képest újdonság, hogy egy csokorba gyűjtöttük a természetes, mindenféle beavatkozástól mentes, úgynevezett natúr borokat készítő borászatokat, amelyek az óvári várban berendezett Natúr Borudvarban kínálják majd boraikat.

A meghívott borászatok által nevezett borokból a Mészáros Gabriella nemzetközi bor­akadémikus vezette szakmai zsűri idén is kiválasztja a város és az egyetem díjnyertes borait, amelyek egy évig viselhetik majd a megtisztelő címet.

A nagyszabású rendezvényt fellépések is színesítik. Különleges műsorral készül az országszerte népszerű Rakonczai Imre, és ott lesznek a korábbi VinÓvár-rendezvények közönségkedvenc hangulatfelelősei is: a Gaál Jazz Band, Németh Zsolt ritmogitáros és a Kühne Koncert Fúvószenekar.

A III. VinÓvárt idén is széles körű helyi összefogással sikerült megszervezni, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara, az Óvári Gazdászok Szövetsége, a mosonmagyaróvári önkormányzat, a Pannon Famulus Kft. és a VinÓvár Kft. közreműködésével. Továbbiak: https://vinovar.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!