Milyennek szeretnéd látni a Földet 50 év múlva?

2022.09.20. 09:00

Győr-Moson-Sopron megyei alkotásokat is díjaztak a gyerekeknek szóló országos környezetvédelmi pályázaton

Kihirdették az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Hogy érzi magát a Föld? című országos kreatív alkotói pályázat eredményeit. A pályázatra kisfilmmel, verssel és különféle installációkkal lehetett nevezni. Összesen 253 pályamű közül választották ki a legjobbakat, és a hazai alkotásokon kívül Szerbiából és Szlovákiából beküldött munkákat is díjazott a zsűri. A nyertesek teljes névsorát a főiskola honlapján és Facebook-oldalán lehet megtekinteni.

kisalfold.hu

A Hogy érzi magát a Föld? elnevezésű nyílt, díjmentes alkotói pályázatot a Föld napjához kapcsolódóan hirdette meg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola kiemelten fontos témaként kezeli a fenntarthatóság kérdését, valamint a környezet- és teremtésvédelmet a pedagógusképzés területén is. A pályázatra óvodás korosztálytól a felsőoktatásban tanuló diákok is küldhettek be pályaműveket a következő témákban: „Lakóhelyünk, a Föld”; „A Föld – élet”; „Milyennek szeretnéd látni a Földet 50 év múlva?”.

A zsűri az értékelés során figyelembe vette, hogy az adott pályázó mennyire tartotta a téma kereteit, illetve, hogy környezetbarát technikával valósította-e meg a pályamunka kivitelezését. Korcsoportonként az első három helyezettet díjazták, de olyan nagyszámú kreatív pályamű érkezett be, hogy végül egyéni és intézményi különdíjak átadására is sor került. A középiskolás és a felsőoktatás korcsoportból valamivel kevesebben jelentkeztek, így e két kategória értékelését a zsűri összevonta. A helyezést elért pályázók alkotásaiból, valamint további kiválasztott művekből az Apor Vilmos Katolikus Főiskola kiállítást szervez, amelyet 2022. október 11-én nyitnak meg a VII. Kisgyermeknevelési Konferencia keretén belül.

Az óvodás korosztály díjazottjai:

1. helyezés: Mezőkeresztesi Harmatcsepp Óvoda és BölcsődeA hátamon is elviszlek! c. pályamunka
2. helyezés: Simon Johanna, Eisenberger Olivia, István Natália Mirabell, Tőke Róza Sára, Puzsér Dániel, Végh Levente, Rákosmenti Százszorszép Óvoda - Zöldóvoda bázisintézmény, Budapest – A Jövő energiái c. pályamunka
3. helyezés: Ábel Szofi és Dobos Lorena, Názáret Római Katolikus Óvoda, Nagykőrös – A Föld szépségei c. pályamunka

Különdíjban részesültek:

Egyéni:

Rábai Anna, Vésztő – Föld-élet: Evolúció c. pályamunka

Intézményi különdíj/dicsérő oklevél:

Martonvásári Brunszvik Teréz Óvoda térbeli pályamunkák beküldői – Boldog méhek, boldog Föld; a Méhek élete; Így érzi magát a földünk c. pályamunkák

MC Manóház, 4-9 évesek pályamunkái, Nagymegyer, Szlovákia – 50 év múlva; Vidám utazás a Föld körül… c. pályamunka

 Az alsó tagozatos korosztály díjazottjai (általános iskola):

1. helyezés: Álmos Vezér Gimnázium, Pedagógiai Szakgimnázium és Általános Iskola 1. a osztálya, Budapest Bicajra fel! c. kisfilm (saját rajzokkal ábrázolva)
2. helyezés: Vámosmikolai Általános Iskola - Kárpáti Mónika pedagógus vezetésével 10 pályázat került beküldésre – A varázslatos erdő; Erdő; Éled a természet; Esős napok; Tavasz; Káosz; A szeretet; Csodaszarvas; Fa a virágok között; Szarvas az erdő szélén c. pályamunka
3. helyezés: Torvaji Nimród, Tahitótfalu – Védjük meg bolygónkat! c. pályamunka

 Különdíjban részesültek:

Egyéni:
Gulyás Panna Ilona, Budapest – Védd a Földet! c. pályamunka
Szatori Barnabás, Pécs – "Tanyasi világ - ilyen tanyán és környezetben szeretnék élni, majd ha felnőtt leszek" c. kisfilm

Intézményi különdíj/dicsérő oklevél:

Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 3. b
osztálya, Vecsés – Lakóhelyünk a Föld c. pályamunka
"Igazgyöngy" Alapfokú Művészeti Iskola, Berettyóújfalu - 16 alkotással jelentkeztek - L. Ritók Nóra igazgató vezetésével

 A felső tagozatos korosztály díjazottjai (általános iskola):

1. helyezés: Tusjak Zora, Szarvas – Föld-élet c. pályamunka
2. helyezés: Mohácsi Panna, Zápori Regenhart Katalin, Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium, Érd – Recept a tökéletes Földhöz c. pályamunka
3. helyezés: Gável Petra Tímea, Nyékládháza – Öko-lábnyom c. pályamunka

 Különdíjban részesültek:

Egyéni:

Lesó Lujza Márta, Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola – Földanya c. pályamunka
Bogár Enikő, Budapest – A Föld a tét c. kisfilm (legó szereplőkkel)
Oliver Rozália, Törökugrató Általános Iskola, Budapest – Kávézó a jövőben c. pályamunka

Intézményi különdíj/dicsérő oklevél:

Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr – 11 pályamunkát küldtek be – Élő bolygó; Legnagyobb kincsünk; Pompázatos Föld; Óvjuk a Földet, mint a szemünk világát; Tisztának látom a Földet; Gyönyörűséges Föld; Tenyerünkön hordozunk!; Életteli Föld; Dobogó szívünk a Föld; A Föld a mentőhajónk!; A Föld is szeret minket c. pályamunka

 A középiskolás+felsőoktatás korosztály díjazottjai:

1. helyezés: Peresztegi Hanna – Ezt akarjuk? Ezt akarjuk! c. kisfilm
2. helyezés: Dénes Attila NorbertÉletközösség c. vers
3. helyezés: Körtési AndrásFöldek c. kisfilm

 Különdíjban részesültek:

Egyéni:
Bakos Orsolya, Temerin, Szerbia – Föld-élet c. pályamunka
Intézményi különdíj/dicsérő oklevél:
Bácsborsódi "Őszi Napfény" Integrált Szociális Intézmény Bácsborsód Garai Részlege – 12 pályamunka érkezett be

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!