Népzene és jazz

2022.06.01. 15:56

Pünkösdi programokat rendeznek a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban

Népzenével, jazzkoncerttel és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban a pünkösdi hétvégén. A látogatók különös hangszereken, többek között egy konzervdobozból készült gitáron is zenélhetnek majd - áll a szervezők által kiadott közleményben.

mti

A programsorozat első napján, pénteken népdalokat játszik hangszerkísérettel a vajdasági Szent Mauríciusz Kórus és a Bakos Árpád Trió annak emlékére, hogy Kodály Zoltán idén éppen száz évvel ezelőtt járt Bakonybélben népdalokat gyűjtve.

Szombaton festészeti foglalkozáson vehetnek részt a látogatok Novák Erik festőművész vezetésével, a Bakos Árpád Trió Vándorének című előadását követően pedig az Erdőkerülő Quartet lemezbemutató koncertjére kerül sor. Dés András három zenésztársával vette fel az Erdőkerülő Quartet bemutatkozó albumát a Bakonyban, fát, köveket és vizet használva hangszerként.     Vasárnap a Pannonhalmi Bencés Gimnázium kórusa lép közönség elé, ezt követi a HolddalaNap Zenekar családi programja, ahol balkáni, perzsa, latin-amerikai és flamenco hangszerek csendülnek fel.

Ezután a már nem használt tárgyak újrahasznosításával hangszerek születnek, például régi számítógép-klaviatúrából shaker. A kész hangszereket közösen meg is szólaltathatják majd a résztvevők. A délután második felében Novák Erik festőművész festészeti workshopján lehet részt venni, majd Illés Eszter fuvolaművész és Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész koncertje zárja a programsorozatot. A rendezvény a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program támogatásával valósul meg.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!