Nem csak egy sütemény

2022.06.14. 07:00

A Soproni Múzeum segítségével kutatták fel a helyi mézeskalácsosokat

Az ágfalvi mézeskalácsszakkör tagjai a foglalkozások során rájöttek, hogy ez az édesség sokkal több, mint egy sütemény.

Papp Fanni

A Nemzeti Művelődési Intézet tavaly év végén írta ki a „Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért” című pályázatot, amelyhez Sopron térségben több település is csatlakozott. A projekt keretében a résztvevők öt kézműves-foglalkozás közül választhattak, s elsajátíthatták a kismesterség alapjait. A pályázatnak köszönhetően indult el tavaly decemberben a mézeskalácsszakkör Ágfalván. 
A húsz alkalomból álló, heti rendszerességgel végzett alkotómunka összekovácsolta a kezdetben 5 taggal induló, majd 8 fősre bővülő csoportot. 

– Miközben dolgoztunk, időről időre rácsodálkoztunk, hogy a mézeskalács nemcsak egy karácsonyi sütemény, hanem ajándéktárgy is. Kreatívan alkalmazva a technikákat, írókázva, alapozva, magokkal díszítve, ízlésesen csomagolva a figurákat minden alkalomra örömet szerezhettünk vele bárkinek. Hosszú időn keresztül eláll, sőt, még puhább, finomabb is tud lenni egy mézes sütemény vagy puszedli – mondta el Csoltói József, a szakkör vezetője. 

– Kutattuk is a megyében régen megtalálható mézeskalácsosokról, vagy ahogy itt nevezték, „bábosokról” fellelhető adatokat, melyben a Soproni Múzeum munkatársai készségesen segítettek. Itt láttunk múlt századbeli művészi kivitelezésű mézeskalácsformákat, „ütőfákat”, és megtudtuk, hogy a mesterek nemcsak süteményekkel, hanem méhészeti melléktermékek feldolgozásával is foglalkoztak. Öntöttek méhviasz gyertyát, és hála­adási kegytárgyakat is készítettek. A vásárok kedvence volt a mézből, cukorból, csillag­ánizs, víz és jég hozzáadásával készített „márc” alkoholmentes ital is – osztotta meg a kutatás eredményeit a szakkörvezető. 

A különböző mézeskalácsformákat, -recepteket, díszítési technikákat és az előbbiekben említett különlegességeket bemutató kiállítást és kóstolót is szerveztek a csoport tagjai, ahol köszöntőt mondott Pék Zsuzsanna, Ágfalva polgármestere, Tóthné Boda Éva, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatója. Csoltói József szakkörvezető bemutatta a szakkör munkáját és tagjait, akiket emléklappal jutalmaztak. Vendégük volt Bolla Bence méhész és a Dalforrás Népdalkör. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!