Soproni Helytörténészek Baráti Köre

2022.05.26. 09:00

Ötven évet ünnepel a helytörténészkör Sopronban

Tama István

kisalfold.hu

Fél évszázados fennállását ünnepli a Soproni Helytörténészek Baráti Köre. – A kör alapítása pontos napjának 1971. október 4-ét tekintjük. Az alapító tagok között a városi élet olyan kiválóságai szerepeltek, mint dr. Domonkos Ottó, Hárs József, Horváth Zoltán, akik sajnos már nincsenek az élők sorában, és a még ma is közöttünk lévő dr. Szita Szabolcs és Varga Imréné – tudtuk meg dr. ifj. Sarkady Sándor történésztől, a kör tagjától.

A pandémia okozta hosszú kihagyás után sikerült ismét életet lehelni az egyesületbe, és egy igazán színvonalas és érdekes előadással megünnepelni a jeles évfordulót. A hétfői összejövetelen ugyanis dr. Ráczné dr. Schneider Ildikó, az Erdészeti Múzeum egykori igazgatója mutatta be tanulmányát, amelyben a kör Soproni Múzeumban őrzött jegyzőkönyvei alapján rendszerezte a korábban itt megtartott, összesen 430 előadást. A tagok felidézték a régi emlékeiket, melyek ezekhez a korábbi találkozókhoz és az előadókhoz kötötték őket, és az ülésen úgy döntöttek, hogy megjelentetik a kiválóan sikerült tanulmányt.

– Nemcsak történészek lehetnek tagok, az idők folyamán számos európai hírű tudós, például Mollay Károly germanista, Kelényi Ferenc pedagógus, Becht Rezső író is a baráti kör tagja volt. Nagy értéknek tartjuk, hogy a hírnevet szerzett kiválóságok mellett a helytörténet iránt kedvtelésből érdeklődők ülhettek és ülnek egy asztalnál – mondta el dr. ifj. Sarkady Sándor. Jelenleg legfontosabb feladatuknak az új tagok, az új generációk megnyerését tartják, hogy legyenek, akik továbbviszik az ötven éve íródó történetet. A rendezvényen Farkas Ciprián polgármester oklevéllel ismerte el a Soproni Helytörténészek Baráti Körének elmúlt fél évszázados tevé­kenységét. 
 

Címkék#Sopron
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában