Folyosót nyitnak a zene felé

2022.05.25. 17:00

Különleges táborral várja a gyerekeket a Győri Filharmonikus Zenekar

A Győri Filharmonikus Zenekar szólamvezető fagottművésze, Pál-Fejes Ágnes szervezi és koordinálja a nyár egyik legizgalmasabb táborát Győrben. A tábor résztvevői megélhetik a muzsikusok mindennapjait.

Pozsgai Kitti

Pál-Fejes Ágnes, a tábor megálmodója izgatottan várja az első turnusra érkező gyerekeket. Fotó: Huszár Gábor

Nyári zenetábort hirdetett a Győri Filharmonikus Zenekar, a helyek már korlátozottak, de ahogy Pál-Fejes Ágnestől, a program koordinátorától megtudtuk, túljelentkezés esetén elképzelhető, hogy további turnusokat is kiírnak a jelenlegi két héten felül.

A zene növeli az intelligenciát, oldja a stresszt és élvezetes is. Ezért az egy hét alatt a lehető legtöbb formában próbálják közelebb vinni a gyerekekhez a muzsikát. 
– Sajnos egyre inkább megfigyelhető a tendencia, hogy egyfajta szakadék alakul ki az emberek és a zene között. Ezzel a tábor egyszerre híd a szakadék felett, folyosó a zene felé – mondja Pál-Fejes Ágnes, aki 19 évig élt Ausztriában, ahol egyetemi tanulmányokat folytatott zenei fejlesztés terén. – A cél, hogy hosszú távon hozzuk közelebb a zenét, s itt most nem feltétlenül a klasszikus zenére gondolok. 
A táborban lesz ritmusdühöngő, ahol nemcsak ütőhangszereken, hanem saját testükön is dobolhatnak, szelfi- és rövidfilmverseny, interjúkat készíthetnek a zenekar tagjaival, beülhetnek közéjük a próbákra, sőt, fel is léphetnek velük.

– A hangszerek kipróbálása, a művészek megismerése csak a jéghegy csúcsa, a táborban azt is elleshetik, megtanulhatják, hogyan összpontosítsanak, hogyan vezessék le a stresszt. Izgalmas vetélkedőkkel, rejtvényekkel, városnézéssel is készülünk, szabadon komponálhatnak, történeteket adhatnak elő hangszeres kísérettel, lesz karao­­ke DJ-vel, hang- és fénytechnikával, aztán egy titokzatos, sejtelmes szoba, ahol mindent a szem érzékelése nélkül érzünk, ének, tánc, festés, rajzolás, s végül egy zárókoncert, ahol a gyermekek előadhatják a héten tanultakat.

A programokat a zenekar négy művésze és Ősz Dénes bűvész vezényli, a filharmonikusok is izgatottan és nyitottan várják a gyerekek érkezését. Bár elég sok gyerekeknek szóló programjuk van, ennyire közel még nem engedték őket magukhoz.

– A szülőknek is készültünk külön programmal, hogy kicsit belekóstolhassanak abba a csodába, amit a gyerekek mindennap átélnek. Azt gondolom, nincs olyan felnőtt, aki ne szeretne újra gyerek lenni, erre naponta egy órában biztosítunk lehetőséget stresszoldó, zenés foglalkozáson. 
A táborra jelentkezni május 30-ig a [email protected] e-mail- címen lehet, részleteket a turnusok időpontjairól a zenekar weboldalán olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!