Madarat tolláról

2022.05.21. 15:00

Albérletet keres a gyurgyalag

Győr-Moson-Sopron megyében a tavalyi észlelések alapján 750 pár gyurgyalagot és 1800 pár partifecskét becsült a madártani egyesület. Ideje szétnéznünk a házunk táján, akad-e költésre alkalmas terület.

Bella Violetta

– Érkeznek vissza Afrikából a gyurgyalagok. Azonnal hozzá is fognak a fészeképítéshez, ami esetükben igazából üreg- ásást jelent – mondja Győrig Előd, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kisalföldi helyi csoportjának elnökségi tagja. – Partfalakba költenek a partifecskékkel együtt a folyók árterében, bányaterületeken, kertvégekben.

Ha most kezd valaki alapot ásni, építkezni, a frissen kiásott falakba akár pár nap alatt is bekölthetnek, vonzzák a felületek a partifecskét és a gyurgya- lagot. Két lehetőségünk van a szakember szerint: vagy ta- karni kell ponyvával, fóliával a partoldalt, vagy lerézsűzzük, hogy ne ássanak bele. 

– Ha beköltöznek a madarak, augusztusig le kell állítani a munkát, hiszen a partifecske védett, a gyurgyalag pedig fokozottan védett faj. Persze ha valakinek van módja függőleges löszfalat kialakítani, direkt is kínálhat zavartalan költésre alkalmas teret a madaraknak. 

A partifecskék és a gyurgyalagok is jótékonyan pusztítják a rovarállományt. 

– A gyurgyalag a legszínpompásabb madarunk, sokan szeretnék megfigyelni, fotózni, és elfelejtik, hogy zavarja a közelség. Tartsunk tisztes, legalább negyvenméteres távolságot a költőodútól! 

Az odú csak 5–6 centiméter átmérőjű, ám 1,5 –2 méter hosszú is lehet, aminek a mélyén akár hat fiókát is nevelhet a gyurgyalag. A madártani egyesület megfigyelései szerint a gyurgyalagok számában ör- vendetes növekedés figyelhető meg. Győrig Előd szerint azért, mert úgy tűnik, alkalmazkodnak, és nemcsak falakba, de homokosabb területeken a földbe is ásnak. – Az utóbbi időben több ilyet találtunk, például a gönyűi homokvidéken. A partifecskének viszont a friss, függőleges partfalak kellenek, ezért nagyon lecsökkent a számuk. A populáció 90 százaléka működő bányákban költ, ami gondot okoz, hiszen akadályozza a munkát. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában