Klasszikus zene

2022.05.13. 13:00

A Győri Filharmonikus Zenekar több koncertet ad nyáron a Fertőrákosi Barlangszínházban

Fantasztikus koncertekkel és különleges előadóművészekkel várja közönségét a Győri Filharmonikus Zenekar nyáron is! A társulat a Fertőrákosi Barlangszínházba meghirdetett koncertsorozatának részletes programjairól Fűke Géza igazgató számolt be a csütörtöki sajtótájékoztatón. Az eseményen részt vett dr. Simon István, Sopron alpolgármestere és dr. Ragány Misa, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

kisalfold.hu

A Kékfrankos koncertsorozat június 19-én (vasárnap) 20 órakor indul útjára.  The music of James Bond - a méltán népszerű filmsorozat legkedveltebb dallamai szimfonikus hangszereléssel szólalnak meg, két szenzációs énekes és a győri társulat előadásában. A zenekar mögötti vásznon megelevenednek a jól ismert mozik képkockái, legismertebb jelenetei is, hogy együtt éljük át e fantasztikus alkotások felejthetetlen hangulatát a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban.  Az izgalmas estet Alex Johansson vezényli, aki többször dolgozott már a társulattal, a műsorvezető Rákász Gergely orgonaművész lesz.

Azt követően a hazai és külföldi közönség a Győri Filharmonikus Zenekarral július 8-án (péntek) 20 órakor találkozhat ismét. Salute, SopronDrum című klasszikus zenei koncertjükkel köszöntik a nemzetközi ütősfesztivál résztvevőit. Az estén olyan művek hangzanak el, melyekben főszerepet kapnak az ütőhangszerek; felcsendül többek között Kodály Háry-szvitje és Gershwin Kék rapszódiája. Zongorán közreműködik Várallyai Kinga, a hangverseny dirigense Kóczán Péter.

A sorozat lezáró programjának időpontját biztosan megjegyzik. Augusztus 20-án (szombat) 19 órakor egy igazi világutazóval, Péter Bence zongoravirtuózzal, zeneszerzővel és zenei producerrel ismerkedhetnek meg a látogatók, aki sajátos hangzásvilágával és játékstílusával lebontja a korlátokat a zenei műfajok között. Bence öt kontinens 42 országában adott teltházas koncerteket, a Sydney Operaház, a bécsi Musikverein és Stadthalle vagy a genfi Victoria Hall mellett fellépett a világ leghíresebb klasszikus fesztiváljának gála műsorán is, a BBC Proms In The Park-ban 50,000 ember előtt Londonban. A BBC londoni studiójában, Elton John zongoráján élőben eljátszott dala akkora sikert aratott, hogy felkerült egy válogatáslemezre, ahol Bence olyan világsztárokkal együtt szerepel, mint Sting, Paul McCartney, Ed Sheeran vagy Annie Lennox. Londonban rögzítették azt a feldolgozását is, amelyet Bence az Andrew Lloyd Webber tiszteletére készült albumra játszott fel.

A koncertsorozat első számú érdekességét maga a helyszín jelenti. Az izgalmas teret Dohnányi Ernő zeneszerző fedezte fel az I. világháború után, aki elsőként szervezett ide operagálákat.   Különlegességét az akusztikája adja, hiszen hangosítás, erősítés nélkül is meg tud szólalni egy-egy koncert, színházi előadás, a nagyérdemű kényelmét pedig a fűthető székek is szolgálják. A nyári bemutatkozások fesztivál jellegűek, a Győri Filharmonikus Zenekartól elvárható magas minőségben, komolyzenei koncertkínálatát csipetnyi, nyári lazasággal elegyíti.

A Fertőrákosi Barlangszínház látogattsága sokkal szélesebb körű, mint gondolnánk, érkeznek ide természetesen Sopronból és környékéről, Győrből, ahogy az egész országból sőt, a határon túlról is. A Győri Filharmonikus Zenekar együttműködése példaértékű Sopron városával. A társulat büszke hídszerepére, a két megyei jogú várost kulturálisan összeköti, kapcsolatukat kölcsönös tisztelet jellemzi. A győri együttes nagy sikerrel indítja évadról évadra soproni bérletsorozatát, színesítve ezzel a város kulturális életet. Idei újdonság, hogy a soproni bérletesek 1 jegy vásárlása esetén 10%-os, 2 jegy vásárlása esetén 20%-os, míg 3 jegy vásárlása esetén 30%-os kedvezményt kapnak soproni bérletük váltásakor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!