Tanácsok édesanyáknak

2022.05.04. 21:00

A baba-mama napok a soproni Liszt-Központ Népmesepontján

Két év kihagyás után, tizenkettedik alkalommal rendezik meg Sopronban a Baba-Mama Napokat, ahol az édesanyák értékes tapasztalatokkal és tudással gazdagodhatnak. A háromnapos előadás-sorozat tegnap kezdődött, amit a Soproni Szociális Intézmény védőnői tartanak.

Papp Fanni

Fotók: Máthé Daniella

A már mondhatni hagyományossá vált Baba-Mama Napok rendezvénysorozat csütörtökig tart a Liszt-központ Népmesepontján. Az első napon a város nevében Csiszár Szabolcs alpolgármester köszöntötte a részt vevő anyukákat és babáikat. – Az önkormányzat már régóta törekszik arra, hogy családbarát város legyen! Ezért is volt fontos számunkra, hogy az Egészséges Városok Szövetségének ajánlásával és a helyi védőnők szervezésével létrejöjjön most már sokadik alkalommal a Baba-Mama Napok programsorozat. Ennek keretében a kisgyermekes anyukák gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek és hasznos elméleti ismereteket is elsajátíthatnak. A védőnők a jövő nemzedékét nevelik, ezért köszönetet kell mondanunk az áldozatos és odaadó munkájukért – mondta el Csiszár Szabolcs.

A program elsősorban azokat a szülőket célozza meg, akiknek a gyermeke a 0–3 éves korosztályba tartozik. A sokrétű és informatív előadásokon az édesanyák a babáikkal együtt vehetnek részt és olyan hasznos, praktikus tudást sajátíthatnak el, amik a mindennapi gyermekneveléssel és a problémák korai felismerésével kapcsolatosak. Többek között szó esik a csecsemők fejlődéséről, a természetes gyógymódokról, az elsősegélyről, a korai beszédfejlődés elindításáról és a korai fejlesztés lehetőségeiről is.

Az első előadást Törökné Gergöly Mónika védőnő tartotta, s egy fontos témát járt körül: a gyermekkori elsősegélynyújtás témakörét. Majd a résztvevők megismerkedhettek a természetes és alternatív gyógymódokkal Molnár Gabriella előadásában. A programsorozat ma és holnap folytatódik, ahol többek között bemutatkozik a Csecsemő Fejlesztő Központ, foglalkozást tart a Kenguru-Mocorgó Baba-Mama Tornacsoport, de szó esik a csecsemők evolúciós örökségéről és a játékos mozgásfejlesztésről a vízben. 
A program hátralévő előadásaira nemcsak az édesanyákat várják, de a nagyszülők és az édesapák részvételét is örömmel fogadják a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!