egy megállóval több

2021.10.24. 17:00

Vasúti közlekedés: változás a Győr-Kaposvár vonalon

Számos vasútvonalon indul több vonat a nyári menetrendi egyeztetés nyomán.

kisalfold.hu

„Idén júliusban először biztosítottunk lehetőséget a hazai vasúttársaságok menetrendi terveinek online véleményezésére. Bár az egyeztetés még csak tesztüzemben zajlott le, a nagy számban beérkezett érdemi észrevételek arra köteleznek bennünket, hogy több fejlesztést már a decemberi menetrendváltástól megvalósítsunk” – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: a tiszta és energiahatékony vasút versenyképességének megerősítéséhez a folyamatos pálya- és járműkorszerűsítések mellett az is kell, hogy a járatok az utasok igényeihez igazodó gyakorisággal közlekedjenek.

A járási szintű menetrendi egyeztetések a területi közlekedésszervező irodák közreműködésével, az önkormányzatok, térségi nagyfoglalkoztatók, közintézmények képviselőinek bevonásával zajlanak. A digitális eszközök lehetővé teszik az utazóközönség közvetlen megkérdezését is. 2021 júliusában a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapján kialakított felületen kísérleti jelleggel elindult a menetrendi tervezetek szélesebb körű, online véleményeztetése.

„A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált, több mint háromezer észrevétel, többnyire érdemi, előremutató javaslatok, módosítási ötletek érkeztek be. A kormánynak fontos az emberek véleménye, ezért úgy döntöttünk, nem várjuk be a jövő nyárra tervezett éles egyeztetést. Számos kínálatbővítést már december közepétől meglépünk annak érdekében, hogy a vasúti szolgáltatások minél előbb még jobban illeszkedjenek a közlekedők elvárásaihoz” – értékelt Schanda Tamás.

A miniszterhelyettes a változások közül kiemelte, hogy minden Budapest elővárosi vasútvonalon feloldják a karácsony és újév között korábban alkalmazott közlekedési korlátozásokat. Az eddig kimaradó személy- és gyorsított személyvonatok így az ünnepi időszakra eső munkahéten is sűrű kiszolgálást biztosítanak. A menetrendváltástól a most még csak munkanapokon közlekedő S12-es vonatok a hétvégén is járnak. Budapest-Déli és Tatabánya között ezzel félóránként, Oroszlányig pedig óránként indul vonat szombaton és vasárnap is. Jelentősen sűrített menetrendet vezetnek be Esztergom és Süttő között. Munkanapokon a reggeli csúcsidőben óránként, a délutáni csúcsidőben pedig 60-90 percenként közlekednek vonatok.

A Győrt Kaposvárral és Péccsel összekapcsoló Helikon Interrégió vonatok sokak kérésére megállnak majd Balatonfenyves alsón és Várdán.

Jelentősen javul Érd, Százhalombatta, Pusztaszabolcs és Dunaújváros vasúti kapcsolata a fővárossal, új gyorsított személyvonatok állnak be, egyes járatok útvonala meghosszabbodik. Több járat indul a Pusztaszabolcs-Börgönd-Székesfehérvár, a Dombóvár-Komló és a Budapest-Hatvan vonalon. Bővülnek az InterCity kapcsolatok a főváros és Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza között. Az egyeztetés eredményeit összegző tájékoztatás a KTI honlapján olvasható, a végleges menetrendeket a szolgáltatók teszik majd közzé.

A közösségi közlekedést gyakran használók legközelebb jövő nyáron tehetik meg észrevételeiket, javaslataikat a vasúti menetrendek tervezéséhez. A részvételi lehetőség hozzájárul az utasok elégedettségének növeléséhez, a szolgáltatási színvonal javításához. A hosszabb távú tervek szerint az elektronikus egyeztetést az összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjesztik majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában