testvértelepülési programok

2021.07.05. 09:00

Kihasználják a természeti adottságokat Mosonszolnokon

Mosonszolnok és Szimő között 2010 óta tart a testvértelepülési együttműködés, amely a két község kulturális, sport- és egészségmegőrzéssel kapcsolatos tevékenységére irányul. Tavaly a pandémia miatt sok program elmaradt, melyeket ezért idén rendeznek meg. A két falu négy hónap alatt tizenkét rendezvénnyel várja az érdeklődőket.

Kovács Viktor

Mosonszolnok és Szimő az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében részesült 57.626 euró támogatásban, amelyből az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatása 48.982 euró. Török Sándor, Mosonszolnok polgármestere megnyitóbeszédében hangsúlyozta, mindig jó volt a kapcsolat a két község között, az idei programok pedig remélhetőleg határon innen és túl is sok örömöt fognak szerezni minden generációnak.

Régi kapcsolat

– Pályázatunk a Mosonszolnok és Szimő közti, intézményi szintű együttműködést kívánja folytatni és bővíteni szakmai és kulturális programok segítségével. A két település közt 2010-ben kötöttünk testvértelepülési szerződést, de együttműködésünk több évtizedre nyúlik vissza, amely keretében a két önkormányzat és testületeik, valamint a községek civil szervezetei, iskolái évente több ízben látogatják meg egymást és szerveznek közös rendezvényeket. Pályázatunkban nagy hangsúlyt fektetünk a kulturális aktivitások mellett a szakmai és egészségügyi programokra is – hangsúlyozta Török Sándor, Mosonszolnok polgármestere.

Támogatják egymást

Szimő polgármestere hasonlóan fogalmazott. – Évtizedek óta nagyon jó a kapcsolat a két település között, amiben tudjuk, támogatjuk egymást. Ilyen volt például a kultúrház, a tájház felújítása, ami Mosonszolnok nélkül nem valósulhatott volna meg. Nagyon örülünk, hogy a pandémia után fizikailag is ismét szorosabbra fűzhetjük a kapcsolatot és megvalósíthatjuk közös programjainkat – hívta fel rá a figyelmet Bób János, Szimő polgármestere.

Az identitást is erősítik

Csókás Judit projektmenedzser az idei programok részleteiről beszélt, melyek fontos része a természeti és turisztikai adottságok kihasználása, valamint az identitás erősítése, hogy a fiatalok helyben maradjanak és itt boldoguljanak.

– Nyárköszöntő, falunap, egészségnap egyaránt a programsorozat része, az utóbbi keretében a lakók szűrővizsgálatokon vehetnek részt mindkét településről, valamint előadá­sokat is meghallgathatnak a fiatalok az egészséges életvitelről. A két község diákjai részére Szimőn nyári turisztikai és alkotótábort szervezünk. Többek között lehetőségük lesz megismerni csónakázással a Vág folyó természeti szépségeit, mint például a fekete gólyákat – mesélt a részletekről Csókás Judit. Szimőn nyári turisztikai és alkotótábort is szerveznek.

Címkék#programok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!