Taps Díj

Sportosan morgó motorról száll le a színház művészbejárója előtt az aktív balettól frissiben visszavonult Pátkai Balázs. Az intézmény zárva, ezért egy padon beszélgetünk, miközben tekintetével többször is végigsimogatja az ezer köbcentije mellett 135 lova
Tizenkét esztendeje tagja a Győri Nemzeti Színháznak, ennyi idő alatt számtalanszor csillantott fel tehetségéből. Fiatal kora ellenére Mihályi Orsi most belépett az érett művészek közé, bár legközelebbi, legnagyobb szerepére nem az ügyelő fogja szólítani.
A Győri Filharmonikus Zenekar két kategóriát jelölt meg olvasóinknak, hogy kiválasszák kedvenc zenészeiket. Az év zenekari művésze és az év fiatal tehetsége veheti át a TAPS-díjat. Szavazni hétfőig lehet.
Szinte a bőség zavarával küzdött a Győri Nemzeti Színház ,,Az év előadása" díjra érdemes darabok kijelölésénél. Az első menetben győzött a sokszínűség, a közönség fogadtatása, a döntő azonban az lesz, szavazataival melyiket részesíti majd előnyben a nagyé
Thalia felszentelt győri papnői és papjai közül hárman-hárman jelöltek az idei egy-egy TAPS-díjra. Mindegyikük értékeli a Kisalföld kezdeményezésére született helyi elismerés fontosságát, ám mellette mindegyikük <br><br>megérdemelne egy-egy fair play díj
Az ötödször kiírt TAPS-díj jelöltjeinek bemutatását a Vaskakas Bábszínházzal kezdjük: nevezetesen az év előadása és az év legígéretesebb alakítása kategória két-két kandidáltjára várjuk majd olvasóink szavazatait.