Riói olimpia 2016

2016.08.15. 12:26

Eredményhirdetés közben, a dobogón kérte meg barátnője kezét az olimpiai bajnok műugró

A 3 méteres műugrás ezüstérmesének, Ho Ce kezét az eredményhirdetés közben kérte meg barátja, a kétszeres olimpiai és hétszeres világbajnok Csin Kaj.

MTI

Megkérték a műugrás női 3 méteres számában ezüstérmes kínai Ho Ce kezét a Rio de Janeiró-i olimpia vasárnapi eredményhirdetése közben, ő pedig igent mondott.

Ho Ce barátja a kétszeres olimpiai és hétszeres világbajnok Csin Kaj, aki a 3 méteres szinkron versenyszámban címvédőként érkezett Rióba, és végül bronzérmes lett.

A vasárnapi díjátadás során a 30 éves Csin Kaj odalépett a dobogóhoz, féltérdre ereszkedett, a zsebéből elővett egy kis dobozt, majd közölte párjával házassági ajánlatát. Miután Ho Ce boldogan bólintott, felkerült az ujjára a jegygyűrű, majd egy szál vörös rózsa is előkerült, a közönség pedig felállva tapsolt.

A két műugró már hat éve alkot egy párt, de a 25 esztendős Ho Ce az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy Csin Kaj gesztusa meglepetés volt számára.

 "Sok dolgot mondott, sok ígéretet tett, de a legfontosabb, hogy ő az a srác, akiben életem végéig megbízom" - nyilatkozta a boldog menyasszony, aki hozzátette, nem tervezte, hogy ilyen fiatalon elkötelezi magát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik