Kisalföld logö

2019. 06. 25. kedd - Vilmos 20°C | 30°C Még több cikk.

Vissza '89-be! - Az Országos Széchényi Könyvtár fotókiállítása a rendszerváltás korát tárja elénk

Vissza '89-be! - Az Országos Széchényi Könyvtár fotókiállítása a rendszerváltás korát tárja elénk
Mobilapplikációs alkalmazással szólaltathatjuk meg a fényképeket, a korabeli képeslapokkal pedig valódi üzenőfal készül a kiállítás ideje alatt. Az Országos Széchényi Könyvtár EMLÉKKÉPEK'89 - Egy új korszak határán című interaktív fotókiállítása a rendszerváltás személyes emlékeit igyekszik bemutatni.
A pártállami rendszer bukása 1989-ben nemcsak a politikai környezetet változtatta meg, és hozta el a diktatúra évei után a demokráciát Magyarországra, hanem átalakította hétköznapjainkat is: a város és a falu képét, az öltözködést, a szabadidő eltöltésének módját, a fogyasztást – mindent. 

E történelmi fordulat nem mindig jelentett pozitív változást: eltűntek ugyan a diktatúra emlékművei, jelképei, utcanevei, azonban ma is elfeledetten és kihasználatlanul tátongó épületek, gyárak, egykori vállalati üdülők, laktanyák, szórakozóhelyek romjai jelzik még a változást. Arra voltunk kíváncsiak, mindezekből mi kötődik a rendszerváltáshoz a közösségi emlékezetben, mi maradt fenn a családi archívumokban, személyes emlékek között.
A hévízi gyógyfürdő akkor és most.
A hévízi gyógyfürdő akkor és most.
A pop-up kiállítás közösségi fotógyűjtéssel készült, a beküldők aktívan részt is vesznek a virtuális galériák kialakításában. Az esemény egy nemzetközi fotókiállítás-sorozat része, melyben tíz európai város vesz részt egy-egy saját, lokális témát feldolgozva. Budapesten a nemzeti könyvtár kapcsolódik a nemzetközi projekthez.
 
A nemzeti könyvtár gyűjtése során három kiállítási csoport bontakozott ki:

Családi emlékek - A felhívásra beérkező, személyes élményekből építkező privát anyagok: családi fotók, városképek, kirándulások, ünnepségek képei.

Akkor és most - A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem minikutatása, amelyben a hallgatók műemlékek, épületek, helyszínek sorsát vizsgálták, dokumentálták. A változás és az átalakulás fázisai «AKKOR és MOST» képpárok formájában láthatóak a kiállításon. A hallgatók a kiválasztott művek jelenkori állapotát állították párba a nyolcvanas évek végéről, vagy ezek hiányában korábbról származó archív fotókkal.

Tárgyak ’89 - Szintén közösségi felajánlásból érkeztek a rendszerváltást felidéző személyes tárgyi emlékek.
A közösségi gyűjteményt a Fortepanról (www.fortepan.hu) származó fotókkal, illetve az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárából korabeli képeslapokkal és plakátokkal egészítettük ki. Az OSZK-1956-os Intézet fotóadatbázisából Nagy Piroska fényképei a rendszerváltás kulcsfontosságú tüntetéseivel, eseményeivel a politikai fordulat dokumentumaival gazdagítják a kiállítást.
A budai Skála áruház és a mai ALLEE bevásárlóközpont.
A budai Skála áruház és a mai ALLEE bevásárlóközpont.
Az eseményen köszöntőt mond: Földesi Ferenc különgyűjteményi igazgató és Füri Katalin művészettörténész 
A kiállítást megnyitja: Fred Truyen, a Leuveni Katolikus Egyetem professzora 
Időpont: 2019. április 26, péntek 11 óra
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota, „F" épület. (Megközelíthető a Dózsa György térről gyorslifttel vagy a 16-os busszal a Dísz tér és az Oroszlános udvar felől.)

A kiállítás 2019. április 26-tól május 24-ig látogatható.
Helyszíne: Manuscriptorium kiállítótér – Kézirattár

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az üdvösség örök üzenete a kereszt

Az üdvösség örök üzenete a kereszt
A hívő ember a keresztséggel kapcsolódik Jézus Krisztusba - mondja önéletrajzi vallomásában Várszegi… Tovább olvasom