Kisalföld logö

2018. 12. 18. kedd - Auguszta -5°C | 5°C Még több cikk.

Ilyen volt a hatalmasok gyerekkora

Ilyen volt a hatalmasok gyerekkora
Vannak, akiknek pokollá tették az életét, másokat szeretettel és megértéssel neveltek.
XIV. Lajos gyermekként. Ismeretlen festő műve.

– Milyen szempontok alapján választotta ki azt a huszonhárom személyt, akinek gyermekkorát, ifjúságát, neveltetését megírta ebben a kötetben?
– Először is olyan személyiségeket kellett találnom, akiknek ismerjük gyermekkorát. Sok olyan híresség akad Augustus császártól George Washingtonig, akinek semmit sem tudunk pályafutása első éveiről. Nyilván azért, mert nem gondolták róluk, hogy híressé válhatnak majd, ők pedig nem írtak emlékiratokat. Másodsorban pedig jelentős és közismert személyiségeket kellett találnom, akik érdekesek a mai olvasók számára.
 

Kegyetlen apák az orosz cárok között

– A könyvben szereplők egyik csoportját azok alkotják, akik születésük folytán számíthattak arra, hogy előbb-utóbb uralkodni fognak. Nagy Sándortól XIII. és XIV. Lajoson át Ferenc Józsefig tart ezen szereplők sora. Mitől függött, hogy őket hogyan nevelték, hogyan készítették fel felnőtt életükre?
– A szülők személyiségétől. Akik trónörökösnek születtek, azokat általában alaposan felkészítették az uralkodásra. Ha szerencséjük volt, akkor ezt szeretettel és megértéssel végezték, mint XIV. Lajos vagy Ferenc József esetében. De olyan is megesett, hogy a szülők pokollá tették az agyonfegyelmezett trónörökös gyermekkorát, mint II. Frigyesét vagy VII. Edwardét.

– Azt, hogy a trónörökösök élete sem volt mindig fenékig tejfel, Nagy Péter és Nagy Frigyes példája is bizonyítja. Ők a ritka kivételek?
– Az uralkodó és a trónörökös közti konfliktus meglehetősen gyakori volt. A XVIII. században például valamennyi brit király mélységesen gyűlölte legidősebb fiát. De az meglehetősen ritka, hogy a fellázadt katonaság a trónörökös szeme láttára lemészárolja rokonait és főtisztviselőit, ahogy Nagy Péter cár gyermekkorában történt. Sok uralkodó féltette életművét utódától, arra azonban csak egyszer került sor, hogy a trónörökösnek végig kellett néznie legjobb barátja kivégzését. Ezzel a módszerrel egyedül I. Frigyes Vilmos porosz király próbálta megfegyelmezni a későbbi II. Frigyest. A legkegyetlenebb apákat az orosz cárok között találhatjuk meg: Rettegett Iván agyonverte, Nagy Péter pedig agyonkínoztatta a fiát.

– Érdekes életút I. Erzsébet angol királynőé, akinek ahhoz, hogy korona kerüljön a fejére, a szerencsén kívül okos politizálásra, jó helyzetfelismerésre és bátorságra is szüksége volt. Ez mennyire volt sajátjuk az uralkodói sarjaknak?
– Természetesen sok tehetségtelen, ügyetlen személyiség is megörökölhette a trónt. Ha azonban úgy kormányoztak, ahogy alattvalóik elvárták tőlük, hallgattak tehetséges főtisztviselőikre, és olyan szerencséjük volt, hogy sikerült elkerülniük a nagyobb válságokat, békésen uralkodhattak halálukig.
Gyermekkori festmény Nagy Péterről.

A nagy emberek válságkorok gyermekei

– A könyvből sok olyan szereplő életének korai szakaszáról tudhatunk meg érdekes részleteket, akik nem születésük jogán kerültek vezető szerepbe. Ilyen például Talleyrand, Napóleon, Lincoln, Roosevelt vagy Churchill. Volt valami közös a neveltetésükben, a személyiségükben, ami segítette felemelkedésüket?
– Valamennyien tehetséges és ambiciózus egyéniségek voltak, akik alapos műveltségre tettek szert. Ezt megszerezhették a legtekintélyesebb oktatási intézményekben, mint Franklin D. Roosevelt, vagy önműveléssel, mint Lincoln, aki talán egy évig járt iskolába. Mégis mindketten egy nagyhatalom elnökei lettek. De hadd idézzem egy francia történésznek a könyvem bevezetőjében olvasható megállapítását: „A nagy ember nem azért robban be a történelembe, mert különleges képességekkel rendelkező egyéniség született meg, aki rendkívüli erőfeszítéseket tehet, hogy uralma alá vonja korát... A nagy emberek válságkorok gyermekei, olyan koroké, amelyek lehetővé teszik a tehetséges egyéniségek számára adottságaik és főleg akaratuk érvényesítését olyan mértékben és intenzitással, amely lehetetlen hétköznapi időszakokban, amikor a szokások, törvények és intézmények szűk korlátok közé szorítják az akarat szülte tetteket… A nagy ember paradoxona a következő: a történelem ragadja meg őt, hogy nevében cselekedjen, s bizonyos esetekben szinte megkülönbözhetetlenül eggyé váljanak, de a nagy ember olyan jelleget ad a történelemnek, amely kizárólag tőle származik, és el kell ismerni, hogy a titka benne rejlik, és csakis őbenne."
Huszonkettedik önálló kötet
Hahner Péter hosszú évekig volt a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének docense. A mostani a 22. önálló kötete. Ő írta a nagy sikerű 100 történelmi tévhit című művet is, amit később újabb 200 tévhit cáfolatával toldott meg.


– A történelem iránt érdeklődőket ma is izgatja, hogy Hitler vagy Sztálin hogyan lett az, aki. Szüleik elrontottak valamit?
– Ne okoljuk mindenért a szegény szülőket… Ők egész más pályafutást szántak gyermekeiknek. Hitler apja elégedett lett volna, ha fia az ő nyomdokaiba lépve a vámtiszti pályára készül, Sztálin édesanyja pedig papnak szánta imádott fiát. 1935-ben meg is kérdezte a hatalma csúcsán lévő Sztálintól, hogy voltaképpen mi a foglalkozása. Sztálin megpróbált röviden felelni: „Emlékszel a cárra? Hát, én olyan cárféle vagyok." Édesanyja erre fejcsóválva megjegyezte: „Lettél volna inkább pap!"
 
Stephen Poyntz Denning 1823-as portréja az akkor négyéves későbbi Viktória királynőről.
 

Churchillt tehetségtelen tökfejnek tartották

– A könyv írása közben kinek a gyermek- és ifjúkori életén lepődött meg a legjobban?
– Winston Churchillén. A későbbi irodalmi Nobel-díjast, Nagy-Britannia egyik legtehetségesebb politikusát, akinek történelmi írásait harmincegy, politikai szónoklatait huszonnyolc, egyéb műveit pedig tizennyolc kötetben adták ki, mind szülei, mind tanárai tehetségtelen tökfejnek tartották. Meg voltak győződve róla, hogy semmire sem viszi. Apja azért küldte katonai iskolába, mert úgy látta, semmilyen más pályára nem alkalmas. „Nem hittem volna, hogy ennyire hülye fiatal válik belőled!" – írta neki egyik levelében.
 
1895-ös felvétel Churcillről.

– A kötet előszavában felvázolja, hogy az elmúlt századokban miként változott annak a megítélése, hogy az egyes történelmi személyeknek mekkora szerepük volt a történelem alakításában. Előfordult, hogy nem tartották szerepüket fontosnak, máskor pedig meghatározónak gondolták azt. Ha nincs Napóleon, Lincoln, Hitler, Lenin, Churchill vagy Sztálin, ugyanúgy folytatódott volna a történelem menete, csak más nevekkel?
– Nem hiszem, hogy a makedónok Nagy Sándor nélkül is létrehoztak volna egy Indiáig terjedő világbirodalmat. Nem valószínű, hogy I. Péter rendkívüli erőfeszítései nélkül is legyőzte volna a cári Oroszország a Svéd Birodalmat. Napóleon nélkül aligha masíroztak volna a francia katonák Moszkváig, és nem biztos, hogy Lincoln helyett más elnök is kitartott volna az amerikai polgárháborúban. A XX. század közepén széles körökben elterjedt az a meggyőződés, hogy a történelmi fejlődést hosszú távú gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatok, mély áramlatok és kollektív tevékenységek határozzák meg, s az egyén – legyen bármilyen nagyhatalmú is – mindössze képviseli, szolgálja vagy kihasználja ezeket a folyamatokat. A történészek többsége már nem is tartotta méltónak magához a történelmi életrajz műfaját. Harminc-negyven éve azonban újra divatba jöttek az életrajzok, s a történészek elismerték, hogy egy-egy személyiség rendkívül fontos, nemegyszer meghatározó szerepet is játszhat a történelemben. E fordulat mélyebb okaira François Furet hívta fel a figyelmünket Egy illúzió múltja című könyvében. Szerinte a történelmi szükségszerűség tanítása „a szemünk előtt foszlott semmivé… és századunk története, ahogy a múlt századé is, alakulhatott volna másként: elég, ha csak elgondoljuk az 1917-es évet Oroszországban Lenin nélkül, vagy a weimari Németországot Hitler nélkül. Korunk megértéséhez nélkülözhetetlen, hogy megszabaduljunk a szükségszerűség illúziójától: a század nem magyarázható másként, csak ha visszaadjuk neki azt a kiszámíthatatlan jelleget, amelyet tragédiáinak első számú okozói tagadtak."
 
1931-es, Massachusettsben készült kép a Kennedy családról. Az ekkor 14 éves későbbi elnök a kép bal oldalán fehér pólóban látható.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koltai Róbert: Ezek már az utolsó futamok

Koltai Róbert: Ezek már az utolsó futamok
Sose halunk meg, vagy talán mégis? A legendás film alkotói közül már legalább negyvenen elhunytak, a… Tovább olvasom