Kisalföld logö

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 19°C | 26°C Még több cikk.

Gyerekkönyvek gyereknapra

Gyerekkönyvek gyereknapra
Azt vallom, az édesség és a vidámpark mellé nem árt valami hasznosat is adni a fiataloknak gyereknapra - és mi már is lehetne ez, mint egy jó könyv.
A mai szülők legnagyobb tragédiája, hogy nem találnak olyasmit, ami lekötné a gyereket, és való igaz: nagyon nehéz olyan nyomtatott történetre bukkanni, ami kellőan vicces vagy modern ahhoz, hogy megérje miatta a kütyüt letenni. Válogatásomban azonban garantáltan ilyen történetek szerepelnek: egy igazi klasszikus, mely évtizedekkel ezelőtt megreformálta a regény műfaját, egy bárgyú de kedves és vicces, tehát a fiatal generációnak tökéletesen bejövő sztori, egy bájos és humoros, mindamellett felnőttek számára is értékelhető mese, illetve egy hatalmas világsiker folytatása. Bármelyik is kerül gyereknapkor a fiatalok kezébe, biztos, hogy nem fognak benne csalódni.

Bojti Anna: Éjszaka az állatkertben

Bizonyára a mai szülők emlékeznek még a Kaland-játék-kockázat könyvekre. Nekem személy szerint nagy kedvencem volt ez a műfaj és nem is értettem, hogy a mai gyerekek, akik imádják az interaktivitást, miért maradnak ki abból az élményből, milyen az, ha ők alakítják egy könyv történetének menetét. Nos, mostmár ezt az űrt is megszüntette egy magyar író, aki megalkotta az Éjszaka az állatkertben című könyves kalandot. A kerettörténet szerint egy éjszaka nem találod a tesódat az ágyában. Nem habozol, útnak indulsz, hogy megkeresd Dodót. Ám arra nem számítasz, hogy az éjszakai állatkertbe érkezel, ahol nyüzsögnek a furcsábbnál furcsább lények. Velük beszélgetni lehet, információkat és értékes tárgyakat lehet szerezni tőlük és minden bekezdés végén választani kell, merre haladjon tovább a történet. Kötelező darab minden fiatalnak, aki nem szeret olvasni – ezzel garantáltan megkedvelik a nyomtatott kalandokat.
Pozsonyi Pagony Kft. 2019, 3999 Ft

Dav Pilkey: Alsógatyás kapitány

A negyedikes George és Harold az osztályuk furfangos mókamesterei. Az egyetlen dolog, amit jobban élveznek mások megtréfálásánál, az a saját képregényük készítése. Ugyanis együtt megteremtették az iskolájuk, sőt az egész világ történelmének legeslegnagyobb szuperhősét: Alsógatyás Kapitányt, akinek valódi kiléte akkora titok, hogy még ő maga sem tudja!
Maxim Könyvkiadó Kft. 2018, 2799 Ft

M. Kácsor Zoltán: Acsargó mocsarak – Zabaszaurusz 3.

Leiszút Feliszút bajban van. Szerencsére régi barátai, a Zabaszauruszok első két kötetéből már jól ismert Rilex, Barmol és Kunyi azonnal a segítségére sietnek, és nekivágnak a veszedelmes útnak, hogy kiderítsék, hogyan csendesíthetik le a Csendetlen-óceánt. Csakhogy az Acsargó-mocsarakban lakó rettenetes Dragalád kémei eközben kelepcébe csalják a jóhiszemű sárkányt, Káró nem hagy fel a gonoszkodással, Fogkopácsnak pedig szörnyűséges titok jut a tudomására. A számtalan izgalmas kaland közben pedig hol itt, hol ott bukkan fel három titokzatos büdösmadár.
Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft. 2019, 2999 Ft

Jessica Townsend: Csudamíves

A világhírű sorozat első kötete, a Nevermoor története szerint Morrigan Crow legyőzte a halálos átkot, kiállta a veszélyes próbákat, és felvételt nyert a rejtélyes Csudálatos Társaságba. A titokzatos Nevermoor azonban még számtalan felfedeznivalót tartogat számára. Ám hamar rá kell jönnie, hogy nem minden varázslat a jót szolgálja. Morrigan a Társaság új tagjaként azt reméli, hogy végre igazi családra és barátokra lel. Csudákra számít, kalandokra és felfedezésekre, de kiderül, hogy a Társaság egyetlen dologgal akarja megismertetni: a Csudamívesek által elkövetett rémtettekkel. Ráadásul valaki zsarolja a társait. És ami a legrosszabb: az emberek sorra tűnnek el. Nevermoor fantasztikus városát, amely valaha a mágia biztonságos szigete volt, most félelem és gyanakvás fojtogatja...
Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft. 2019, 3299 Ft
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könyvajánló vasárnapra - David Mitchell: Csontórák

Könyvajánló vasárnapra - David Mitchell: Csontórák
Megjelent a Felhőatlasz szerzőjének World Fantasy-díjas regénye. Tovább olvasom