Kisalföld logö

2019. 03. 21. csütörtök - Benedek -1°C | 12°C Még több cikk.

Csaknem elvérzett a sikerkorisok edzője

Csaknem elvérzett a sikerkorisok edzője
Történelmi sikert értek el rövidpályás gyorskorcsolyázóink az idei téli olimpián Pjongcsangban. Az olimpiai bajnok négyesről Kovács Erika és Radványi Benedek tollából, Harle Tamás szerkesztésével Aranypengék címen könyv is készült.
Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor mellett Bánhidi Ákos és Csang Csing edzők is részt vettek a kötet dedikálásán. Az Aranypengékből kiderül, hogy a Linának becézett kínai tréner versenyzői karrierjének egy horrorisztikus baleset vetett véget még egészen fiatalon.
 
A korisok dedikálták a könyvet Budán

– Akkoriban még nem létezett vágásbiztos ruha, és az Ázsiai Játékok egyik döntőjében egy koreai lány pengéje úgy elvágta keresztbe a bal combon tövét, hogy az felnyílt, mint egy könyv. Miután kirántottam a pengét, úgy spriccelt a vér, mintha egy szökőkút lett volna. Hamar elvesztettem az eszméletemet – meséli a könyvben Lina, aki ezután vágott bele az edzősködésbe, de csak tíz év múlva találkozott először a Liu testvérekkel Kínában. 2010-ben jött Magyarországra, négy évvel később pedig átvette a válogatott irányítását. Lina magyarja a 2018-as olimpiai döntőig nem sokat fejlődött, ezért kieszelt valami trükköset.

– Ha a vezényszavakat angolul mondom, azt az ellenfelek is megértik, kínaiul is hiába beszélek, ha kínai ellenfél ellen versenyzünk – magyarázza a könyvben az edző. – Ezért megtanítottak pár egyszerű magyar szót, hogy ezeket ordítsam be, és ez, ahogy a végeredmény is mutatja, tökéletesen működött.
 
 Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba (b-j), a győztes magyar válogatott tagjai a phjongcshangi téli olimpia férfi 5000 méteres váltó rövidpályás gyorskorcsolyaversenyének döntője után a Kangnung Jégcsarnokban. Ez Magyarország történetének első téli olimpiai elsősége, és 1980 óta az első dobogós helyezése.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nők bibliája

Nők bibliája
Nők bibliája - címmel jelentetett meg könyvet mintegy húsz protestáns és katolikus - egyben… Tovább olvasom