Kisalföld logö

2019. 06. 16. vasárnap - Jusztin 21°C | 32°C Még több cikk.

A négy koncentrációs tábort túlélő Mengele-lány igaz története

"A színtiszta pokol volt, amit emberek teremtettek más emberek számára itt a földön" - így jellemzi regényében Auschwitz-Birkenaut Viola Stern Fischer, a négy koncentrációs tábort túlélő, szlovákiai magyar nő.
A történelmi könyvek rideg vonalasságán az első mondattal túllépő visszaemlékezéséből Veronika H. Tóth zsurnaliszta írt mellbevágó regényt A Mengele-lány címmel. Viola, korábbi nevén Ibolya az egyike volt azon keveseknek, akik túlélték a haláltábor rettegett orvosának embertelen kísérleteit.

„Mengele-lány voltam. Egyike a sokaknak, akiknek el kellett viselniük a kísérleteit. Egyike a keveseknek, akik ezt túlélték. És talán az egyetlen, aki legyőzte – a doktor és a csapata olyasmiket művelt velem, hogy valójában soha nem részesülhettem volna az élet legnagyobb ajándékában: nem tarthattam volna a kezemben a saját gyermekemet. Kétszer győztem le őket, két csodálatos lányom van" – ezzel a gondolattal kezdi visszaemlékezését a Stern Rózsa Ibolyaként született Viola Fischerová az Animus Kiadó által gondozott regényben. Az idős hölgy hetven évvel a történtek után tér vissza emlékeihez, és úgy adja át a második világháború előtt, alatt és után történteket, ahogy az emlékezetében megmaradtak.
Egy szerelmes kamaszlány naplója valódi rémálommá válik, olyanná, amelyből felébredni nem lehet, csak belehalni. „A szeretteinket majd a háború után siratjuk tovább. De ehhez először életben kell maradnunk." Bár, az első pillanattól tudjuk, Violának sikerült az, ami sokszászezer, a nácik által elhurcolt zsidónak nem, mégis, a regényt olvasva szinte percenként felmerülhet bennünk a kérdés, ép ésszel mégis hogyan tovább? Mi marad, ha oda az otthon? Mi marad, ha oda a család? Mi marad, ha oda az emberi méltóság? „A dobozba hajigált fotók. És ha nem jön értük senki, mi lesz velük? Elégetik ezeket is? Mint a rajtuk szereplőket?"

Viola története rendkívüli: azonkívül ugyanis, hogy kibírta a haláltáborok poklát és volt benne elég erő ahhoz, hogy megkockáztassa a szökést, neki köszönhetően fogták el a birkenaui láger egyik embertelen felügyelőnőjét is.
Viola Stern Fischer és Veronika H. Tóth
 
A Mengele-lány szerzőjével, Veronika H. Tóth újságíróval és a regény fordítójával, Mészáros Tündével Oláh Andrea beszélget június 15-én 17:30-kor a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Margó Irodalmi Fesztivál keretében. Viola Fischerová ma már nincs köztünk, de regényével emléket állít számos olyan áldozatnak, akik csak az ő szívében éltek tovább, akikre rajta kívül nem emlékezett senki. Most e könyv lapjain üzennek nekünk, hogy ilyen többé soha ne történhessen meg.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy svájci padlásról tért haza Arany János levele

Egy svájci padlásról tért haza Arany János levele
Kalandos utat bejárt levelet kapott az Országos Széchényi Könyvtár. Arany János és az Ercsey-család… Tovább olvasom