Kisalföld logö

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

A brit kormány megtiltotta, hogy kivigyék az országból a Lady Chatterley szeretője című regény híres példányát

A brit kormány megtiltotta, hogy kivigyék az országból a Lady Chatterley szeretője című regény híres példányát
A kormány a könyv exportengedélyének ideiglenes feltartóztatásával azt akarja biztosítani, hogy találjanak olyan vevőt, akinek révén a könyv Nagy-Britanniában maradhat.
A nemzeti kulturális örökség védelmének érdekében a brit kormány ideiglenesen leállította a Lady Chatterley szeretője című regény egy puhafedeles, rongyosra olvasott példányának kivitelét az Egyesült Királyságból.

A maga korában hatalmas botrányt kavaró regény azon példányáról van szó, amelyet a könyv angol kiadója, a Penguin könyvkiadó elleni perben használt az ügyben eljáró bíró.
    
A könyv tavaly októberben a becsült ár több mint háromszorosáért, 56 250 fontért kelt el (18 millió forint) a Sotheby's aukciósház árverésén.
    
A kormány a könyv exportengedélyének ideiglenes feltartóztatásával azt akarja biztosítani, hogy találjanak olyan vevőt, akinek révén a könyv Nagy-Britanniában maradhat.
    
Michael Ellis művészetért felelős kulturális minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn hangoztatta, hogy a Chatterley-per "vízválasztó volt a kulturális történelemben, amikor a viktoriánus eszméket legyőzte egy jóval modernebb gondolkodás. Remélem, hogy találunk vevőt, aki nemzetünk történelmének ezt a fontos részét megőrzi az Egyesült Királyság számára" - tette hozzá.
    
D.H. Lawrence angol író, esszéista Lady Chatterley szeretője című regénye 1928-ban magánkiadásban jelent meg Firenzében, és nagy botrányt kavart. Ennek oka az volt, hogy a társadalmi konvenciók és különbségek elvetése mellett teljes nyíltsággal ábrázolta a nemi aktust, és le is írta az élőbeszédben használt trágár szavakat. Így az angol és az amerikai hatóságok pornográfia miatt elkobozták a művet, és csak igen erősen cenzúrázott változata jelenthetett meg.
    
A londoni székhelyű Penguin Books 1960-ban megjelentette a könyvet a szigetországban, és hat hét alatt kétmillió példányt adtak el az addig tiltottnak számító regényből. A kiadó ellen azonban pert indítottak obszcenitás vádjával.
    
Az esküdtszék tagjaihoz intézett hírhedt beszédében a vád képviselője azt kérdezte, vajon "olyan könyv-e ez, amelyet szívesen látnának a feleségük vagy a szolgálóik kezében?".
    
Az esküdtszék nem találta bűnösnek a kiadót. Az ítéletre a szólásszabadság győzelmeként, a társadalmi normák változásának jeleként tekintettek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

90. Ünnepi Könyvhét - Több mint 300 kötet

90. Ünnepi Könyvhét - Több mint 300 kötet
Több mint háromszáz kötet jelenik meg az idei jubileumi, 90. Ünnepi Könyvhétre. A legnagyobb múltú… Tovább olvasom