Regényújság

2019.04.29. 08:00

Elstartoltak Valahol Európában

<br>Megtartották az olvasópróbáját a Valahol Európában című musicalnek a Soproni Petőfi Színházban. A rendező Halasi Imre Jászai-díjas, érdemes művész, a koreográfus Gyenes Ildikó. A bemutató július 26-án a fertőrákosi Barlangszínházban lesz.

Varga Róbert

A stábot Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte. Elmondta, a barlangszínházi előadások után a produkció szerepel a következő, remény évadaként meghirdetett szezon műsorán. Már régóta tervezték a bemutatását. A darabválasztásnál figyelembe vették, hogy harmincéves jubileumához érkezik idén nyáron a Páneurópai Piknik, ennyi idős a rendszerváltás utáni demokrácia, s 2020 szeptemberében Magyarországon rendezik meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.

 

A musical alkalmas arra, hogy beszéljen az európai zsidó-keresztény kultúra szellemi örökségéről, az aktuális identitás kérdéseiről a gondolatiság és a minőségi szórakoztatás jegyében.


Emléktáblát kap a lelkész

Pataki András elmondta, hogy soproni gyökerekkel rendelkezik az eredeti, 1947-ben készült, Radványi Géza és Balázs Béla által jegyzett, azonos című film. A forgatókönyv alapötletét a Sztehlo Gábor evangélikus lelkész által 1945-ben alapított zugligeti Gaudiopolis, azaz Örömváros adta. Ez az árvaház társadalomra, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül sok száz gyermeknek adott otthont, akik a háborúban elvesztették családjukat, szüleiket, a fedelet a fejük fölül. A lakók a Gaudiopolison belül saját kormányzatot hoztak létre, képviselőket választottak maguk közül és mindenkire vonatkozó törvényeket írtak.

A híres gyermekköztársaság létrehozója a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium egykori diákja, ide járt iskolába. Az intézmény májusban emléktáblát avat a tiszteletére, a soproni színház pedig a fertőrákosi Barlangszínházban annál a falnál, ahol a háborúban kivégzések zajlottak – s lehet, hogy valamelyik árvának a szülei itt haltak meg –, megemlékezést tart a bemutató előtt.

 

Tudta?

Sztehlo Gábor 1600 gyermeket mentett meg a vészkorszakban, ezért 1972-ben a Világ Igaza kitüntető címet kapta meg Izrael államtól.

 

A művészet újrateremti az életet

A Valahol Európában történetéből 1995-ben Dés László–Nemes István–Bőhm György–Korcsmáros György–Horváth Péter készített ikonikus musicalt a második világháború végének ötvenedik évfordulója alkalmából. A közönség most soproni gyerekek és a Petőfi Színház társulatának közreműködésével tekintheti meg a produkciót, amelynek rendezője Halasi Imre. Jól ismeri a művet, hiszen korábban Pécsett és Miskolcon is színpadra állította, de hangsúlyozta: a most készülő előadás biztos, hogy teljesen más lesz, mint az eddigiek, hiszen mások a szereplők, eltelt majdnem húsz év, amikor először elkezdett a darabbal foglalkozni. Ugyanakkor az előadás alappillérei, tartóoszlopai megkerülhetetlenül ugyanazok maradnak.

Halasi Imre arról beszélt a stábnak, a darab zenés, táncos elemeinek színvonalas bemutatása mellett a legfontosabb, arról is szóljanak a nézőknek: nincs garancia arra, hogy ami ezekkel a fiatalokkal történt, az nem fordulhat elő bármikor velünk. Háborúk most is zajlanak, de nem szabad félni, felül kell kerekedni ezen az érzésen. Ez a történet szerinte azt is kifejezi, az út mindig az élet. A kultúra által pedig csak egy irányba, az élet felé haladhat a létezésünk a jó és rossz tulajdonságainkkal együtt. A mű egymásra utalt gyermekcsapata a zene, a művészet erejével közösséggé válik, új esélyt és reményt kapnak a sorstól. Ezt a reményt pedig soha nem szabad feladni. A művészet újraírja, -teremti az életet. Hozzátette: a musical egyik nagy ereje Dés László dallamvilága, aki nem kísérőzenét írt egy történethez, hanem elemelte a földtől azt, s így született meg ez az örök érvényű változat, amely minden résztvevőtől azt kívánja, nagyon együtt kell élniük nemcsak a szerepükkel, hanem a dalokkal is.

 

Szereposztás

Az előadásban Simon Pétert Mikó István Jászai-díjas, érdemes művész alakítja. Hosszú szerepében Vastag Tamás látható. A suhancot Kisfaludy Zsófia formálja meg. Ficsúrként Papp Attila lép színpadra. Tróger alakját Szőcs Erika ölti magára, az egyenruhás Savanyu Gergely lesz. A sofőr és leventeoktató Ács Tamás, a tanító Major Zsolt, az önkéntes Marosszéki Tamás.

 

Nyári előadások

Július 26., péntek, 20.00 – Barlangszínház/ Július 27., szombat, 20.00 – Barlangszínház/ Augusztus 16., péntek, 20.00 – Barlangszínház/ Augusztus 17., szombat, 20.00 – Barlangszínház/ Augusztus 18., vasárnap, 20.00 – Barlangszínház

Bérletes előadások

A Valahol Európában musical középiskolás- és felsősbérletben, valamint bérletszünetben látható ősztől a soproni teátrumban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!