A Szent Grál lett a veszte a náci Indiana Jonesnak

Jézus ivott belőle az utolsó vacsorán

A Szent Grál legendáját számos módon értelmezték a történelem során, egy azonban biztos: a tárgyat – már ha egyáltalán létezett – a mai napig sem találták meg.

Könyveket írt a híres kincsről

Indiana Jones alteregójának a valóságban egy német kincsvadászt tekinthetünk, akinek az életét vélhetően alaposan tanulmányozták a hollywoodi forgatókönyvírók is. Otto Rahn 1904-ben született a dél-hesseni Mi­chelstadtban. Már korán az érdeklődése középpontjába k­e­rültek a különböző legendák. Többek között nagy tisztelője volt egy másik német régésznek, Heinrich Schliemann-nak, aki az ókori Trója után kutatott. Igazán azonban a Szent Grál mondaköre és annak mesebeli hatalma izgatta a fantáziáját.

Rahn úgy vélte, hogy egy eretnek franciaországi csoport, a katharok őrizhették a Grált, ezért felkereste Montségur várát, ahol a vélt őr­zők utoljára éltek, mi­előtt a szintén az ereklye után kutató pá­pai keresztesek felszámolták őket. A né­met kincsvadász azonban nem járt sikerrel.

A legelterjedtebb őskeresztény monda szerint a Grál egy kehely, amelyből Jézus ivott az utolsó vacsorán. Fotó: Illusztráció

A kutatásai ellenben igencsak költségesek voltak, ezért egy mecénásra volt szüksége. Szerencséjére egy hasonlóan Grál-őrült francia író, Maurice Magre 1928-ban a segítségére sietett, és egy francia grófnő személyében tá­mogatót talált a számára. Rahn felkerekedett, de utazásai hiábavalónak bizonyultak. A keresést továbbra sem adta fel, de úgy vélte, hogy eddigi kalandjait papírra kell vetnie, így könyvet írt a nyomozásairól.

Rávették támogatói az öngyilkosságra?

Rahn valószínűleg nem tudta, hogy a náci SS vezetőjének az érdeklődése a könyve iránt nemcsak áldás, hanem bizony átok is lesz számára. 1933-ban a könyv nyomán magához hívatta Himmler, ugyanis valósággal rajongott a műért. Annyira hitt a Grál létezésében és magában a kutatásban, hogy már ki is jelölte az ereklye végső helyét, méghozzá Wewelsburg várában. Rahn is értékelte a nácik érdeklődését, annyira, hogy be is lépett az SS-be, noha egyáltalán nem értett egyet a náci eszmékkel. A kutatására minden pénzt megkapott, hogy a szenvedélye után nyomozhasson. 1936-ban Izlandra utazott egy 20 fős kutatócsapat vezetőjeként, ahol egy misztikus sziget, Thule nyomait keresték – mindhiába.

Újabb könyvet írt, amelyben kiadása előtt észrevette, hogy a végső kéziratba valaki antiszemita gondolatokat illesztett. Ez amiatt is problémát jelentett, mivel Rahn vélhetően zsidó származású, de az biztos, hogy homoszexuális volt, ami a nácik körében főben járó bűnnek számított. Himmler türelme is fogytán volt vele szemben, így végül óriási kockázatot vállalva kilépett az SS-ből. Halálát is rejtélyek övezik. 1939 márciusában felmászott egy hófedte tiroli hegyre, majd vélhetően a nácik nyomására öngyilkos lett, megfagyott holttestére később találtak rá.

Rahn így hiába kereste megszállottan egész élete során a Szent Grált, sosem talált rá, ahogy a mai napig senki más sem.