A csend a növekedés garanciája

 A bencések által meghirdetett idei kulturális évad is e téma köré összpontosul, hiszen ahogy Hortobágyi T. Cirill főapát elmondta, a hangzavarban elmosódik a határ az értéktelen és az értékes dolgok között.

Schuller Judit Flóra családi történetből indult ki, nagybátyja ugyanis a Don-kanyarnál, zsidó munkaszolgálatosként halt meg. Emlékére egy néma, nyelv nélküli harang áll a kiállításon.

A közösség, a közös ház, majd a kibékülés éve után a 2019-es kulturális évad Pannonhalmán a csendről szól, ennek értékeit helyezi fókuszba. Az apátság főkönyvtárában tematikus kiállítás látható kortárs magyar alkotóktól. A tárlat megnyitóját Szent Benedek ünnepére időzítették.

Hortobágyi T. Cirill főapát: Ha van egy visszatérő, állandósult rendszere az életünkben annak, hogy csöndben vagyunk, figyelmessé, hallóvá válik a szívünk. Fotók: Bertleff András

– A világban nyugalomhiány és csendínség van – kezdte gondolatait Hortobágyi T. Cirill főapát, aki a csend fontosságára a következőképpen hívta fel a figyelmet. – Túl sokan túl sok mindent akarunk. Túl sok lett a közlés és túl kicsi lett a figyelem. A csöndre azért van szükségünk, mert a hangzavarban egybemosódik az üzenet és a zaj, és a háttérzaj miatt nem halljuk meg, mi a lényeges, mi a fontos. Így elmosódik a határ az értéktelen és az értékes között. Szent Benedek atyánk a csöndet a növekedés garanciájának tartja. A spiritualitásban, a lelkiségben, egész emberségünkben való növekedésünk egyik legfontosabb tényezője a csönd, a hallgatás – így gondolja ezt Szent Benedek.

Alumíniumlemezeken a biomassza-erőmű, Trapp Dominika munkája.

Hallóvá válik a szívünk

A főapát szerint saját, belső világunkban akkor tudunk mélyebbre hatolni, oda, ahol felfedezzük önmagunk valódi lényegét, ahol megszólít, formál bennünket Isten szent lelke, ha csöndben vagyunk. – Mások üzenetét is nehéz megérteni, valós igényüket, szándékukat felfogni, átélt tapasztalatainkban osztozni, ha nem vagyunk csöndben. Szent Benedek atyánk úgy gondolja, hogy a csönd tanít. Ha van egy visszatérő, állandósult rendszere az életünkben annak, hogy csöndben vagyunk, figyelmessé, hallóvá válik a szívünk. Nem úgy, hogy hangokat hallunk, hanem bizonyosság erősödik meg bennünk egy-egy kérdésben, vagy épp az ellenkezője, nyugtalanság lesz úrrá rajtunk, ami arra ösztönöz, hogy tovább hallgassunk, tovább kutassunk, tovább faggassuk az Urat. A csönd, a silentium külső keret, lehetőséget teremt egy belső figyelemre, egy belső hallásra, ahol a Szentlélek működik – hangsúlyozta Hortobágyi T. Cirill.

Idén mást kaptunk

– Annyiféle csend van, amit éveink növekvő számával életünk során megtapasztalhatunk. A természet hangokkal teli, de harmonikus, alkotó csendje a meghittség, a figyelem és a szeretet csendje, a döbbenet csendje a letaglózó csend, a kiszámíthatatlanság, a rettegés csendje a halál, a megfosztottság csendje. A csend elfogadása a bennünk élő hit és bizalom, személyiségünk integritásának, önismeretünknek a mércéje is – mutatott rá a magyar bencés közösség első embere. Cirill főapát úgy látja, egy-egy válság akkor fejeződik be az életünkben, amikor úgy döntünk, hogy nem rohanunk, hanem először csendben gondolkodunk.

A csend elfogadása a bennünk élő hit és bizalom, személyiségünk integritásának, önismeretünknek

a mércéje is. Hortobágyi T. Cirill főapát

Dejcsics Konrád szerint közösségvállaló kiállítást hoztak létre a felkért művészek.

Dejcsics Konrád, a pannonhalmi főapátság kulturális igazgatója az idei kiállítás kapcsán is várta a korábbiakhoz hasonló „kritikai hangot", de nem ezt kapta. – Nagyon örültem volna, ha a némasággal szembesítettek volna bennünket: azokkal a helyzetekkel, amelyekben nem lehet hallgatni, amelyekben pedig néha mégiscsak csendben maradunk. De talán éppen ez a kortárs művészet feladata, hogy ne töltse be várakozásunkat. Merthogy a művészek valami mást tükröztek nekünk vissza. A közösséget. Ez a kiállítás egy közösségvállaló kiállítás a csendről. A művészek közösségvállalása egymással, velünk, a szerzetesközösséggel, munkatársainkkal, diákjainkkal, a csendet kereső és nem találó emberekkel – osztotta meg gondolatait Dejcsics Konrád.

A kortárs művészek kiállítása november 11-ig tekinthető meg.

Személyes történetek

Nem is annyira a csendről, mint inkább a szóvá tételről szeretett volna kiállítást rendezni a kurátor, Erőss Nikolett. – Az volt a vágyam, hogy szóvá tegyük azt a társadalmi csendet és elhallgatást, aminek nagyon kevés fóruma akad manapság. A csend megtörésének szükségességével szerettem volna foglalkozni. Hogy ez másképp alakult, ahhoz egy nagyon hosszú és komplex folyamat vezetett, amiért hálás vagyok a művészeknek és mindenkinek, akivel együtt dolgoztam Pannonhalmán – mondta el Erőss Nikolett. A művészettörténész szerint nagyon személyes történeteket hoztak a művészek a kiállításra, és ezek a történetek aztán elkezdtek Pannonhalma felé gravitálni, illetve jó néhányuk ott született meg. Az alkotók közül többen együtt dolgoztak a szerzetesközösséggel, a diákokkal, a dolgozókkal. – Észrevehető annak a jelenléte, hogy hogyan fordultak a művészek a csendet fenntartó infrastruktúra boncolgatása felé – magyarázta a tárlat kurátora.

Erőss Nikolett művészettörténész szerint nagyon személyes történeteket hoztak a művészek a kiállításra.

 Ihletet adó Pannonhalma

Nem is annyira a csendről, mint inkább a szóvá tételről szeretett volna kiállítást rendezni a kurátor, Erőss Nikolett. A művészettörténész szerint nagyon személyes történeteket hoztak a művészek a kiállításra,

és ezek a történetek aztán elkezdtek Pannonhalma felé gravitálni, illetve jó néhányuk ott született meg.