Shakespeare darabjainak a felét a mai napig nem ismerjük?

Kétségtelen, hogy Shakespeare nem csak az angol irodalom egyik legismertebb alakja, de a világ legnagyobb drámaíróinak is egyike. Noha életművével több évszázad óta foglalkoznak az irodalmárok és a történészek, a mai napig kérdéses, pontosan hány színdarabot is vetett papírra. Noha ugyanis a hivatalos szám a negyven felé közelít - ami önmagában is igen szép teljesítmény -, könnyen lehet, hogy majdnem ugyanennyi darab egyszerűen elveszett, állítják egyes Shakespeare-kutatók.

William Shakespeare

Noha többen felteszik a kérdést, lehet-e egyáltalán ennyi remekművet papírra vetni, maga az "avaloni hattyú" cáfol rá minderre. Gondoljunk bele: csak 1595 és 1597 között papírra vetette a Rómeó és Júliát, a II. Richárdot, a Szentivánéji álmot, A velencei kalmárt, a IV. Henrik első részét, valamint pár szonettet. És ezek csak azok a művek, amikről biztosan tudunk.

A színdarab rejtélye

Noha a kutatók azt mondják, akár 30 elveszett mű is lehet, csupán kettőnek a címét ismerjük pontosan. Az egyik a Love's Labour's Won, melyről többen úgy gondolják, talán nem is egy elveszett mű, hanem a Sok hűhó semmiért, vagy a Minden jó, ha vége jó egyik címváltozata, a másik pedig a Cardenio, mely története önmagában is olyan kalandos, mint egy Shakespeare-színdarab.

A történet 1727-ben kezdett aztán érdekessé válni: előállt ugyanis egy korabeli drámaíró, bizonyos Lewis Theobald a Double Falsehood című darabbal, amiről azt állította: Shakespeare elveszett Cardeniója alapján készült. Ráadásul azt is állította, nem is egy, rögtön három változat került a birtokába, ezek alapján hozta össze a Double Falsehoodot.

Shakespeare műveinek pontos számát homály fedi - csak azokról tudunk biztosan, amik nyomtatásba kerültek. Eredeti kézirat egy sem maradt fenn.

Mondanunk sem kell, az előkerült darab több száz éve izgatja az irodalmárok fantáziáját. Sokan hatalmas átverésnek kiáltották ki, mondván, hogy Theobald csak az író népszerűségét akarta meglovagolni, 2011-ben azonban egy tudós, Gary Taylor olyan bizonyítékokkal állt elő, ami szerint a dolog mégsem átverés csupán. Taylor és csapata ugyanis alaposan összehasonlította a darabot és Shakespeare valamint társszerzője, Fletcher nyelvezetét, és arra jutott, hogy legalább a szöveg egyes részei tőlük származnak - amibe persze Lewis Theobald is belenyúlt. Azaz legalább részben előkerült az elveszettnek hitt Shakespeare-színdarab.

Persze van, aki a mai napig kételkedik. Egyrészt az eredeti Cardeniót továbbra sem olvasta senki (az utóbbi pár száz évben), másrészt Taylor eredményét is felemásként értékelik.

"Arra találsz rá, amit keresel... Ha Shakespeare-t keresed egy híres imitátor munkájában, Shakespeare-t találsz, akár ott van, akár nem."

Ezt Tiffany Stern, az Oxford Egyetem professzora nyilatkozta a BBC-nek annak kapcsán, hogy bizony Taylorék vizsgálódása kicsit sem volt pártatlan, így eredményeik is kétségesek.

Túl sokat akart - önmagát buktatta le

Nem Theobald az első az irodalomtörténet során, aki azt állítja, elveszett Shakespeare-darabokra lelt.

William Ireland a XVIII. század végén bukkant rá William Shakespeare szerelmes leveleire, kiadatlan jegyzeteire és más irományaira - legalábbis a saját állítása szerint. Eleinte sikerült is meggyőznie a kor irodalmárait az iratok hitelességéről, és valószínűleg ennyiben is maradt volna az ügy, ha nem telhetetlen, és nem állítja: egy elveszett Shakespeare-drámát is talált.

Természetesen a drámát ő maga írta, és köszönőviszonyban sem volt a minősége a legendás drámaíró darabjaival, így azonnal le is bukott. Ezt követően már a többi irat hitelessége is megkérdőjeleződött - és végül persze azok is hamisnak bizonyultak.