Regényújság

2018.11.09. 19:00

Hahó! Merre vagytok Úriemberek?

Egy igazi úriembernek nem kell megkérdőjelezni az adott szavát. Mindig emlékszik arra, mit is ígért.

Péntek Marica


 

Úriemberség.

Tévhitben élsz. Nem az az úriember, akinek az ereiben kék vér csörgedezik, aki kinyitja a kocsi ajtaját, aki virágot visz, ha megbántott, aki nem káromkodik nők előtt.

Az úriember csak és kizárólag Férfi lehet. Nem a nemiség tekintetében.

Ő a nők iránt olyasfajta tiszteletet gyakorol, ami tettekre nem váltható, pénzben ki nem fejezhető. Szavak nélkül beszél, tettek nélkül cselekszik. Ismeri a prioritás szabályát nő és nő között. Tudja, ki az első és a sokadik a sorban, és ezt tudatja, érezteti minden érintett féllel, nem hagy nyitott ajtót maga mögött, nem lebegtet, amit ígér, betartja. Az úri becsületszava kötelezi. Ezt úgyis csak az érti, aki maga is az, vagy találkozott már ilyennel. A sorrendet nem csereberéli attól függően, hogy melyik ajtón lépett be, és ezt mindenki tudja róla.

 Ahogy azt is, hogy diszkrét, pontosan tudja, mikor, hol, mikor mit és kinek mondhat. Az „olcsó" nőben is tiszteli a nőt, mert tudja, nem véletlenül olcsó.

Ösztönösen, veleszületett intelligenciájából fakadóan megkülönbözteti az álságot nő és nő között. De hallgat. Vannak dolgok, amiket nem kell kimondani, csak cselekedni.

Miért érzi manapság úgy egy férfi, ha átenged egy nőt a zebrán, ő máris úriemberré avanzsált? Micsoda egoizmus! És élvezi, nő a mája. Szegénykém.

Ha egy ízig-vérig úriember „olyan" helyzetbe hoz egy nőt, ami esik, megesik, ugye… DE SOHA nem teremt alkalmat arra, hogy emlékeztesse a nőt egy félreértett vagy urambocsá!, félre nem értett helyzetükre, mert az olyan, mintha megverné, megszégyenítené, megalázná, olcsóvá tenné. Ezt úgy hívják, diszkréció. A történést soha ki nem mondott szavak, csak tettek követik.

Prioritás, diszkréció, becsületszó, ez a minimum. Aztán jöhet a körítés, a fűszerek, amitől az úriemberség pikantériát kap. Persze hozott anyag, alaplapok mind számítanak. Vannak el nem választhatatlan részek: nyílt tekintet, tartás, hátba nem támadás. Ha harcba megy, közli: a kesztyűt a földre dobja mindenki előtt, hogy nem fél, ha kell, hal. A Nőért, a Becsületéért. Azért az egyért. Csak egy nőért érdemes meghalni. A becsület pedig nem eladó!

Egy igazi úriembernek nem kell megkérdőjelezni az adott szavát. Mindig emlékszik arra, mit is ígért. Márai szerint még azt is betartja, amit egy kutyának ígért. Ugye, kevesen vannak ilyenek? Mi lesz így velünk?

Úrinők is léteznek.

Tulajdonságaik hasonlók a férfiakéhoz. Ők is megközelíthetetlenek. Ismerik a határokat. Tartásuk, önbecsülésük, erényeik vannak.

Most nagyképű leszek: történt velem, hogy egy félreérthetetlen helyzetbe hozott a főnököm, kissé illuminált állapotban. Nem ragozom, kellemetlen volt a munkatársak előtt. Másnap hivatott. Magyarázkodást hallgattam, valami bocsánatkérés-félét… leállítottam. Majd biztosítottam róla, hogy fogalmam sincs, miről beszél. Nem értette. „Egy úrinő csak arra emlékszik, amire emlékeznie kell!" Elnézést kértem, mosolyogtam, felálltam, és valóban nem emlékszem semmire. Remélem, úrinő vagyok. Soha senkinek nem beszéltem róla.

Igenis vannak úrinők is.

Kiveszőben, mint az úriemberek. Védett faj lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!