Regényújság

2018.10.08. 16:00

Titkok a kéziratban - Charles Dickens, a viktoriánus kor legnagyobb írója

Dickens korának legnépszerűbb írója, aki ma is az egyik legolvasottabb angol szerzők közé tartozik. Művei folyamatosan kaphatók, és a mai napig több száz film- és színházi adaptáció készült és készül belőlük.

Soóky Andrea, grafológus, szaktanácsadó, írásszakértő

Dickens korai évei jómódban teltek, de mikor tizenkét éves lett, apja eladósodott és börtönbe került. Emiatt nem tanulhatott tovább, hanem egy fénymázműhelyben kellett dolgoznia. Nagy hatással volt rá az ott tapasztalt nyomor, mely később regényeinek visszatérő elemévé vált. Pár évvel ezután a család anyagi helyzete egy örökségnek köszönhetően újra jobbra fordult, viszont anyja nem engedte, hogy abbahagyja ott a munkát, és ez nagy törést okozott számára.


Az átlagnál jóval magasabb intelligenciával, kreativitással és fantáziával rendelkező gyerek alig pár évet járhatott csak iskolába. Emellett viszont nagyon sokat olvasott. Ügyvédbojtárkodás és egy gyorsírói állás után újságíró lett, parlamenti tudósításokat készített, és az országot járta. Huszonnégy éves korában jelent meg első regénye, a „Pickwick Klub", amellyel rögtön hírnevet szerzett magának. Később az írás mellett az amatőr színházi életbe, annak megalkotásába is belekóstolt és szintén sikereket ért el. Majd felolvasó körutakra utazott, ami szintén nagy siker volt. 1865. június 9-én Dickens a staplehursti vonatszerencsétlenség túlélői között volt. Sértetlenül megúszta az incidenst, de a lelkében mély nyomott hagyott az eset. Ezt követően már csak egy regényt fejezett be.

Mit mutat a kézirat?

Kézirataiban gyakran „faltól falig", azaz szinte margó nélkül írt, „teleírta a papírt", minden helyet kihasznált. Ez egyrészt nagyon intenzív szellemi tevékenységre utal, de egyben belső türelmetlenségre is. Nevezhetjük úgy, hogy „szellemi kitörési vágy, kitörési igény". Erős önkifejezés és önmegvalósítás jellemezte. A „kitörés" szó azért is fontos, mert ahogy megnyílt nála az érzelmek fala, szó szerint kiömlött belőle minden. Történetekkel rajzolta körbe érzéseit, véleményét, tapasztalatait. Jó és rossz álmait. Neki így lett „egész", így tudta elhelyezni gondolkodási és erkölcsi rendszerében a dolgokat.


Aláírás és az ember

 

Charles Dickens aláírása.

Charles Dickens aláírása.

Aláírásán is látható az érzelmi megerősítés fokozott igénye, melyet a kézjegy alá húzott sokszoros „paráf" is megmutat. Kellett Neki az aktív lelki élet, melyet nem választott külön a „munkától" és ez természetes volt számára. Összeadódott a valóság, az érzelmek hatása és a fantázia alkotó ereje. De aláírásban is megjelennek a kis kampók, melyek makacsságát, saját gondolataihoz, elveihez való ragaszkodását is jelzik. Nem igazán volt optimista típus, inkább melankolikus, elmélyülő, rágódó alkat, ezért is volt szüksége a visszajelzősekre, az Őt erősítő, stabilitást nyújtó dolgokra.


Férj, apa és szerető

Nősülése után, tizenöt év alatt tíz gyereke született. Később Amerikába utaztak, mely élményeiről az „Amerikai jegyzetek" című írásában számol be. Három újságnak is írt, az egyiknél szerkesztőként dolgozott. 1856-ra összegyűjtött annyi pénzt, hogy megvette álmai házát, a Gad’s Hill Place nevű villát Kentben. Két év múlva Dickens és felesége szétköltöztek, de egy valódi válás akkoriban elképzelhetetlen lett volna, viszont haláláig gondoskodott a feleségéről. A szakítás hátterében többek között egy színésznő állt, aki feltételezhetően Dickens szeretője volt. Személyiségének mély érzelmi vonatkozásai voltak, de nála is jól működött az írás feloldó szerepe. „Kiírta" magából érzéseit, fájdalmait, véleményét és mindig ezek alkották a magját, középpontját műveinek.

 

Charles Dickens. Fotó: Dreamstime

Charles Dickens. Fotó: Dreamstime


Lev Tolsztoj is dicsérte


Dickenst fő műve, a Karácsonyi ének a valaha volt egyik legnagyobb hatású irodalmi mű, amely nagyban hozzájárult a karácsonyi ünnepek kultuszának megteremtéséhez. Humoráért, stílusáért, egyedi karakterizálásáért és realizmusáért még Lev Tolsztojtól is kapott dicséretet, viszont Oscar Wilde túl „sziruposnak" minősítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!