Kisalföld logö

2019. 04. 24. szerda - György Még több cikk.

Tizenheten ajánlottak bojlert a rászoruló himodi anyukának

A Kisalföld alapítványa, a Jóakarat hídja mögött jóval több van, mint egy egyszeri, 150 ezer forintos támogatás. Ezt bizonyítja a himodi Lukács Gizelláék története is.
Miután hírül adunk egy-egy alapítványos történetet – kiváltképp, ha gyermek is érintett –, példásan összefognak az emberek. Szerkesztőségünkön keresztül számtalan adományozó veszi fel ilyenkor az érintett családokkal a kapcsolatot, hogy önzetlenül segíthessenek. 

Így történt ez a himodi Lukács Gizella esetében is. Bojlerre volt égetően szüksége, hogy tíz hónapos kisfiának, Ottónak higiénikusabb lakhatást tudjon teremteni. A róluk készült írásunk nyomán is beindultak a felajánlások. Összesen tizenhét bojlerfelajánlás érkezett.

– Már a cikk megjelenésének napján egy úr ajánlott egyet és a bojler felszerelését is vállalta – kezdte Lukács Gizella, s mutatja, hogy a falra szerelt készülék hamarosan üzemkész. – A mosogató, illetve a mosógép is rá van már kötve. A villanyszerelés a következő lépés, hogy legyen meleg víz a fürdőben. Kezdünk haladni – tette hozzá, majd felsorolta, hogy milyen sokan mellé álltak.
 
A jó szándékú segítők már fel is szerelték a bojlert Lukács Gizella otthonában. Végre lesz meleg víz a házban.
A jó szándékú segítők már fel is szerelték a bojlert Lukács Gizella otthonában. Végre lesz meleg víz a házban.

 – Van, aki naponta meglátogat, a hogylétünk után érdeklődve benéz hozzánk. Olyan dolgokat is kaptam, amiket nem is kértem, de mindennek hasznát veszem. A babának rengeteg ruha érkezett, ezenkívül kaptunk például fürdetőkádat, cumisüveget. Volt, aki élelmiszercsomaggal, tisztálkodási szerekkel, más bútorokkal, kályhával támogatott. Himodiak és távolabbi településekről érkezők egyaránt segítettek. Az önkormányzat is támogat. Úgy látszik, sok jó ember van a világon. Ezúton is szeretném megköszönni a jóságukat – mondta meghatottan Lukács Gizella. Mint megtudtuk, a háznál a vezetékes víz csak az udvarig ért el, az önkormányzat segített a házba való bekötéssel. Volt, aki itt is ingyen ajánlotta fel a szakmunkát. 

– Meglepődtem, hogy az emberek mennyire aggódnak a nehéz körülmények között élő embertársaikért, elsősorban a gyerekekért – kezdte a polgármester, Módos Ferenc, akitől megtudtuk, az önkormányzathoz telefonhívások sora érkezett Győr- től Mosonmagyaróváron át Szombathelyig. – Az első napokban égtek a telefonok. A Kisalföld képes megmozgatni az embereket, s úgy tűnik, az ismeretlenekért is nagy a tenni akarás – mondta a falu vezetője. Hozzátette, Lukács Gizella is részesül a himodi szociális tűzifa-támogatásból.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsúzott a kapuvári hivataltól az irodavezető

Búcsúzott a kapuvári hivataltól az irodavezető
Sáfrányné dr. Kiss-M. Rozália csaknem 40 éves közszolgálati, hivatali munkát követően vonult nyugdíjba. Tovább olvasom