Kisalföld logö

2018. 12. 15. szombat - Valér -2°C | 1°C Még több cikk.

Rábatamási családnév - A hivatal jogszerűen járt el a bíróság szerint

A Kisalföld többször foglalkozott már a rábatamási Nemes Lovász Szabó család névviselési ügyével.
Röviden: az anyakönyvi hatóság háromtagú családnevükből törölte a Nemes szót, mondván, őseik azt címként és nem névként használták. A Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a hivatalnak adott igazat a fellebbezés lehetőségét meghagyva a famíliának.

A csornai jegyző, Szalainé dr. Németh Annamária közleményben foglalta össze álláspontját az eljárásról.

„A Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletével elutasította Lovász-Szabó Géza Ferenc és társai keresetét az anyakönyvi bejegyzés kijavítása tárgyában. A bíróság az ítélet indokolásában kimondta, hogy a hatóság a jogszabályoknak megfelelően járt el azzal, hogy a jogsértő, hibás bejegyzést javította. Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010-es első törvény kimondja, hogy a születési családi név egy- vagy kéttagú. A bíróság ítélete leszögezi azt is, hogy a hibás nyilvántartás javítása során nem érvényesül a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok védelme" – fogalmazott a jegyző. „A lefolytatott anyakönyvi eljárás és a bírósági ítélet alapján sem mondható ki az, hogy a hivatal elvette volna a Rábatamásiban élő család nevét" – jelentette ki Szalainé dr. Németh Annamária.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megújuló energiáé a jövő a csornai távhőszolgáltató társaságnál is

Pályázatból és önerőből is fejlesztett tavaly a Csornahő kft. Szeretnék folytatni a beruházások… Tovább olvasom