Kisalföld logö

2019. 02. 23. szombat - Alfréd -6°C | 2°C Még több cikk.

Indulhat az M85-ös második ütemének építése Csornánál

Májusban elkezdődhetnek az előkészítő munkák az M85-ös csornai elkerülő második ütemének építésére, miután eredményesen zárult a kivitelezési munkára kiírt közbeszerzési eljárás - tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) csütörtökön az MTI-t.
A közbeszerzési eljárásra hét ajánlat érkezett, a legolcsóbb ajánlatot az ST-M85-II konzorcium adta, amelyet az STR Építő Kft. és  a TRSZ Kft. alkot.  

A központi költségvetési forrásból megvalósuló kivitelezés nettó összege 13 milliárd 845 millió forint. 

A csornai elkerülő út első ütemét, amely 12,5 kilométer hosszú, kétszer két sávos, 2015. szeptember 9-én adták át. A szakasz megépítésével megvalósult a város észak-dél irányú elkerülése. A város központjában az átadás előtt naponta több mint 19 ezer jármű haladt át, amelyből 7500 nehézgépjármű volt.  

A második ütemben elkészülő 4,45 kilométer hosszú kétszer két sávos út Csorna kelet-nyugati irányú elkerülését biztosítja majd.  

A szakasz az M85-ös gyorsforgalmi út Csorna déli szétválási csomópontjától indul, majd külön szinten keresztezi a 86-os utat, valamint a Szombathely-Hegyeshalom vasútvonalat. A Jobaháza és Farád településeket összekötő országos közúton különszintű csomópontot alakítanak ki, s az új nyomvonalon kiépülő 1,6 kilométer hosszú kétszer egy sávos 8603-as úton keresztül köt vissza az elkerülő út a 85-ös útra.  

A beruházás során 1,2 kilométer hosszú kerékpárút is épül Farád és Jobaháza között. 

A kivitelezés megkezdéséhez szükséges területszerzés lezárult, jelenleg a megelőző régészeti feltárásokat végzik.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tibetben kereste a hazafelé vezető utat a rábaközi Szili Péter - mesés fotók

Tibetben kereste a hazafelé vezető utat a rábaközi Szili Péter - mesés fotók
Szili Péter hétszer járt Nepálban, négyszer Tibetben, de megfordult Thaiföldön és Srí Lankán válaszokat keresve kérdéseire, amiket a buddhizmusban megtalált. Tovább olvasom