Kisalföld logö

2019. 05. 26. vasárnap - Fülöp, Evelin Még több cikk.

Fortuna Csornán kopogtatott

A csornai Babics Tamásné negyvenkét éve előfizetője a Kisalföldnek, s aktív olvasója a Bors napilapnak is.

Előbbinél főként a helyi, a környezetemben történő hírek keltik fel az érdeklődésem, a Borsot pedig a szórakoztató írásai miatt olvasom

- kezdte Babics Tamásné Magdolna, aki egyáltalán nem számított arra, hogy e két lap hozza meg a szerencséjét.

A Nyerő kód játék révén ugyanis 200 ezer forinttal gazdagodott a csornai asszony. - El sem akartam hinni, mikor láttam, megvan a nyerő kód. Nagyon örültem neki - emelte ki a nyugdíjas, aki a pénz helyét is tudja már.

- Festetés előtt állunk, úgyhogy nagyon jókor jött a nyeremény - mondta, majd hozzátette: - Van két unokánk, akiknek minden tőlünk telhetőt igyekszünk megadni. Nekik is biztosan jut valamire az összegből.
Babics Tamásné Magdolna
Babics Tamásné a játékot a jövőben is figyelemmel kíséri. Erre pedig megvan az esélye. A Bors által indított nyereményjáték ugyanis még június 9-ig tart, a Kisalfölddel az olvasók pedig tovább növelhetik nyerési esélyeiket, s akár 1 millió forintot is magáénak tudhat majd a szerencsés. Vajon kire "mosolyog" legközelebb Fortuna?
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilenc éven át spóroltak a 700 méternyi járdára Markotabödögén

Kilenc éven át spóroltak a 700 méternyi járdára Markotabödögén
Önerőből épül a három utcát érintő járda. Tovább olvasom